Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.
hirtelen megállíttatta, Hiába volt ilyenkor a kocsis morgó kedvtelensége, a gyeplüt az asthmája miatt mászni elfelejtett sógor kezébe adták, urnö és kocsisa pedig a magukkal hozott kosárkába szedték a zamatos gyümölcsöt. Az evetke fürgeségü asszonyka bokorról-bokorra sietett, mindég azt hitték: no, most bizonyosan a mélységbe gurul, de bátoré a szerencse, 15 perez alatt színültig tele kosárkával épen, egészségesen, hullámzó kebellel és mosolygó kipirult arczczal ült megint a hintóba. A nehézkes kocsis pedig, akinek egész szedése merő botorkászás volt, aiig negyedrész tele kosárkával kullogott utána. — Hjaj, mond gyors lélekzetvétellel a sógorasszony elrendezkedés közben, aki nálunk a szamóczát maga nem szedi, az nem is eheti, mert nálunk ilyesmit nem árulnak. — És hogyan vagytok egyéb gyümölcs dolgában ? — Sehogyan se, mert nálunk a gyümölcs nem érik meg soha és ha ti nem küldtök olykor egy kis cseresznyét, baraczkot vagy szőlőt, akkor meg kell fékeznünk gyűmölcsszeretö vágyunkat, míg esetleg Brünnbe nem megyünk. Hogy mindez szórói-szóra igy van, s hogy a zord természet Bistrauval, királyunk ez északi birtokával ily mostohán bánik, arról barátomnak elég ideje lesz meggyőződést szerezni. Sok hánykódtatás után végre Bistrauba, bocsánat, nem is oda, hanem rendeltetésük helyére: egy e városkától negyedórára fekvő vendéglőbe értek. Ez egy hosszú, emeletes, tág udvaru épület, sok gazdasági melléképülettel, a közvetlen előtte délnek fekvő országútra tekintő szép homlokzattal ; keletről egy iszapos talajú nagy kerttel, melyben a konyhanövények még júliusra sem érnek meg. Túlnan onnan a füvei benőtt talaj egyre mélyebb lesz, egész a katlanban fekvő Hartmanicz faluig. Északról vízzel telt széles es mély árokkal, melyen túl terraszszerüleg majdnem toronymagasságnyira emelkedik egy fenyvekkel benőtt hosszú hegy. Ugyanily hirte'en talajemelkedés van közvetlen a szóban volt országút mellett. Ez utóbbi azonban jóval magasabb és meredekebb, csakhogy lejtője Bistrautól idáig csupa pázsit és innen 10—15 pereznyi hosszúságban egy ösvénytől átmetszett hűvös fenyves liget, Nagy kiterjedésű fennsíkján pedig az itt érlelni képes gabpnafajok disUenek, a mennyire a kibukkanó éles szikladarabok engedik. A vendégfogadó nyugati oldalán is kertszerü bekerített tér van, hol egy a túlnan elterülő tótól vályúkon át táplált s magas füvei körülnőtt halas tavacska folyton csurgó, csevegő, csobogó vizével üditve gyönyörködteti az ember halló érzékét. Az épületet elég kényelemmól és fesztelenséggel építették, csupán csak a szűk kilátás feszélyezi a szemet. A mint a vendéglő előtt mintegy 2 tűzfal között szükecskén megálltak, rajta régi nemesi czimerük : a rozsdavette czégtábla tűnt föl. E czégtábla alatt küzdöttek a mostani bérlő ősei o század elejétől fogva és száll majd a bérlet valószínűleg az ezutáni ivadékokra'is. A födött folyosóra érve, hamiskásan pislantott rá a sógorasszonya mondván : — Megládd, ha most azt mondom; hókusz-pókusz, akkor a férjem itthon van. — Te hamis, hát a takácsok brünni munkája befagyott? — Be hát — — — - • A párbeszéd folytatását egy ajtó mögötti, szívből jövő, jóizü kaczagás vágta el. Az ajtó megnyílt és előttük állt az örök vidor arczu, kiborotvált képű apácska egy kis angyallal a karján. — Ti hamis jó emberek, ugyancsak rá szedtetek engem. — Hehehe, hihihi, már egy hete, hogy ezt a tervet kifőztük — — — — Tudom, értem, mert ily fiatalon bár, máris van annyi tapasztalatotok, hogy ha a férfinak baja van, a nőt küldik rá, mert nővel szemben nő lesz a férfi is és kitálalja előtte baját a legapróbb részletekig. Czélt értetek, fecsegtem, a mennyit talán még soha életemben : untattam a sógorasszonyt a latin konyhában
