Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1895-ös évre. Győr, 1894.

van y, vas és timanyból álló tályogréteg. a VI. fehérszínű homok tengeri üledék- Ezen társulatokat taiáíták a szentmártoni monostor kútja fúrásánál. A megyében van 15-3.450 kat. hold szántóföld 28.646 hold rét, 15.335 hold legelő 4921 hold szölíö, 35o7 hold nádas, 20,421 hold erdő és 2981 hold kert. Folyóvizek. Győrmegye vizei a Duna-rendszeréhez tartoznak. A Nagy-Duna Ásványnál MI a megyébe és Gönyő alatt elhagyja. Ennek áradása már roppant károkat Uzott. K században 1838., 1850., 1862., 1876, és 1881 ben voltak a legnagyobb adások. A Kis-Duna (mosonyi vagy győri Duna) Hédervlr alatt jön a megyébe, tiyörnél fölveszi a Rábczával ugyanitt egyesült Rábát és Véneknél a NagyDunába ömlik. A Kis-Dunából a Holt-Duna kanyarodik Dunaszegh, Ladamér, Zámoly és Újfalu mellett északnak. A Rába Vasmegyében Kis- és Öreg-Rábára oszlik. A Kis-Rába a kapuvári erdőben a Képczével egyesülvén, Rábcza néven jön a megyébe és itt egyesül az < >reg-Rábával. A Rába, azaz Öreg-Rába Marczalt"» és Ó-malomsok közt éri el a megye tatárat, Börcsnél jön be és Győrött a Rábcza felvétele után a Kis-Dunába ömlik. A Bakonyból eredő Marczal Marc/altő és Ó-Malomsok közt jön be és Gyii"iót fölött a Rábába ömlik. A Csili'z a csallóközi Somorja alatt szakad ki a Nagy-Dunából, Patasnál éri él a megyét, Kulcsod alatt a llolt-Dunába és Szögye átellenében a NagyDunába szakad. Bakony folyások : a Marczalba ömlő Csankota, Som, Tördemész és Gereneze erek, a Nagy-Dunába ömlő Táp-Szt.-Miklósi ér, a Rábába ömlő Bakony- és lYmzsa-ér ; végül a kisbaráti hegységből Ménfő felé, a Pál-telektől a tényöi völgybe folyó csermelyek és a Sárdos-ér a koronczói határban. Állóvizek, mocsarak. Ladameri tó Szigetközben. Ebből mély árok vezet a Kis-Dunába. Fehér tó Tóközben, Bödöge és Sövényház közt. Kónyi tó Kóny mellett. baba, te hősnek véled magad azt a hiszed, hogy kitüntetés ért ? Hát nem tudod, hogy éppen most kaptad meg s halálos ítéletedet? Ez az ur könyvbiráló, a ki mindnyájunk fölött itél. Reád halált vagy élethossziglani börtönt szab ki az* ítéletj láttuk mindnyájan, mikor mosolyogva irta alá. Igazat mondtak, s majd meghaltam a szégyentől és honvágytól, mert sóvárogva vágytam vissza sötét, de csöndes börtönömbe. Csak hogy szenvedéseimnek itt még nem jártam a végén. Türelmesen kellett tovább vándorolnom, porban, nedvességben, sok kemény tusát kellett megvívnom egerekkel, patkányokkal szorgosan ide-oda iramodó pókokkal. Még olvasatlanul voltak a lapjaim, mikor a könyvek kórházába, az antiquáriushoz küldtek. Itt ismét beállítottak a sorba. Ott álltam öreg rokkantak közt, kiknek rongyos, de érdemjelleggel borítva volt a kabátjok. Némán és szégyenkedve húzódtam meg ebben az előkelő, dicsőséggel teli társaságban. — Előkelő származású vagy-e P Régi nemes ? — kérdek tőlem. Kénytelen voltam megvallani, hogy nem vagyok az — Arattál már győzelmeket ? Vivtál ki kitüntetéseket ? — Nem ! — A lapjaidon bizonyosan csak szakácsnék számára való regények vannak,