Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak naptára az 1893-as évre. Győr, 1892.

Az izraelita nem válaszolt, megint az imakönyvében látszott elmélyedni. Mialatt a plébános ily hallatlan dolog fölött egészen magánkívül volt, a czipész a fülébe sugá: » A kétszáz frtot nem viszi el szárazon, Istenemre mondom ! annyi nincs ! csak közelebb legyünk Pesthez, majd előszedem az irháját ; meg kell majd mondania, mi jussa volt másnak a pénzéhez. « Mond a plébános halkkal : Igaza van mester uram, engem is kiváncsivá tett ez az ember gaztettével, hogy az özvegyasszony pénzét elkoboztatta.« Rákosra érve feláll a czipész és az izraelitára förmedt: »Kiesoda kend, és mért hagyta elrabolni a szegény özvegy pénzét ? !« Az izraelita erre félretette imakönyvét, felkelt és önérzetteljesen a plébános felé fordulva, szóla : » Főtisztelendő uram ! én N. N. vagyok. Most, hogy Pesthez közel vagyunk és bennünket már semmi baj nem érhet, felszólítás nélkül is szolgáltam volna viselkedésemről való magyarázattal. Az én hitközségemre azért, mivel kiválóan mert részt venni a szabadságharezban, a kegyetlen Heynau százezer frt erejéig sarezot vetett ki. Ez a nagy összeg terheli a zsebemet. Ha ezt útközben elrabolják, üres kezekkel jövök vala Heynauhoz, a mi nem lett volna inyjére és Ő bizonyára más százezer frtotkövetel, de ez az összeg szegény hitközségünktőlmásodszor már nem telt volna«. » Igazán félni valója tehát csak nekem lehetett, mert e nagy összeggel együtt hitközségein üdve létjoga forgott kérdésben, mivel félni lehetett, hogy e kegyetlen zsarnok hitközségünk tehetetlen főbbjeit bebörtönözteti és halálra zaklatja«. »Egy futos pillanat alatt tehát, a mint a fekete arczu alakot megláttam. azt határoztam magamban, illetőleg azt a fogadást tettem lelkemben, hogy ha az özvegy kétszáz forintja révén a százezret megmenthetem, neki az elvesztett pénze tízszeresével adózom, hogy e módon a kiállt ijedségeért is kárpótolva Lgyen. Önök azt gondolták, hogy én vagyok a kém, de meg kell vallanom, én önök egyike, másika felől ugyanazon gyanúperrel éltem — színpad az élet — és pedig annyival is inkább lehetett erre okom, mivel önök - bocsássanak meg, kérem — kissé meggondolatlanul adtak hirt erszényünk tartalmáról. Ez nem volt praktikus ember cselekedete. Adjunk tehát hálát Istennek, hogy nagyobb bajba nem keveredtünk «. Ezzel megmutatta, merre van Heynau pénze elrejtve és nyomban elővette a saját külön erszényét, melyből a szegény özvegynek kiolvasta a kétezer pengő frtot. Ezeket hallva és látva, nagyrabecsülni kezdték őt és a plébános, kinek nemes szive az ő hitközsége érdemlett megmentése fölött elpalástolhatatlan örömöt nyilvánított, igy szóla : »Ugy hallomás után, mint újságok utján tudom, hogy az önök népe az egész szabadságharcz alatt vitézséget, sokszor hősi elszántságot és áldozatkészséget tanúsított. Az ön nevét is, bár titkon, hogy kettős szerepről az ellenség tudomással ne bírjon, gyakran emlegették. Adjon a jó Isten sok ily jó és önzetlen hazafit elárvult hazánknak. Búcsúzás előtt arra kérem, ajándékozzon meg barátságával «. » Kedves és szeretett plébános ur, főtisztelendőséged boldoggá tesz engem, itt a kezem «. Végül kölcsönös szerencsekívánatokkal búcsúztak el egymástól. A

hohenembsi grófi család a Voralbergben levő vadregényes fekvésű Hohenembs-várkastélyból származik. E család egyik őse volt az embsi Rudolf szereimi-köhő, ki 1254. halt meg. Vagy 3—400 év előtt e grófok Medicis, Schwarcz nberg, Lichtenstein és Hohenczolban hírneves katholikus családokból vezettek maguknak haza feleségeket, miután Olaszhon harezterein