Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Dr. Petz Aladár: Deák Ferenc győri vonatkozású családi levelei

unokanővér ének, Pottyondy Fannynak. Bele szerettek egymásba, komoly érzelem fejlődött közöttük, s Deák őt nőül is akarta venni, de Fanny hűtlen lett és ő azután nem is nősült meg." Itt van tehát a kulcsa annak a sírig tartó érzelemek, amely Deák Ferencnél „az oldalcsontok közé csúszott* és így téves a Ferenczi-féle élettörténetnek az a feltevése is, hogy talán társadalmi állásánál fogva nem volt a leányka hozzávaló. Pottyondy Fanny (Pottyondy Sándor és Eötwös Katalin leánya) unokahuga volt Pottyondy Zsigmondnak, a magyar nemesi testőrség kapitányának, akinek 1788. évi oroszországi diplomáciai küldetéséről a fentebbiekben említés történt. A szilsárkányi Pottyondy-kúria kertjének egykori lugasában gyakran ült együtt Deák Ferenc és Pottyondy Fanny és Deák Ferenc ebben az időben egy japán-birset ültetett a lugas közelében, amely mintegy évtized előtt pusztult csak el és a családban mint „Deák-bokor" volt ismeretes. Deák Ferencnek Pottyondy Fannyhoz írt gyengéd leveleiből is meg volt több darab idb. Pottyondy Géza nővérének, Karolinnak soproni levelesládájában, aki mikor öreg napjaiban Szilsárkányba, az ősi Pottyondy-házba költözött elégette ezeket a leveleket és csak Deák Ferencnek a levelek között fekvő fényképe maradt meg. VII. (Schusich György győri nagypréposthoz.) A levelesládánkban őrzött, 1855. évből származó, eddig még közre nem adott alábbi levelet a haza bölcse nem nagyszüleimhez, hanem a győri Székeskáptalan akkori nagyprépostjához, Schusich Györgyhöz intézte és annak ajándékaképen jutott családi levelesládánkba. Deák Ferenc 1822-ben Zádor (Stettner) György, a „Fenyéri" néven ismert író útján ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal és talán senkivel sem állott oly bensőséges meleg érzelmi kapcsolatban, mint a nagy költővel, akit mint embert is nagyon szeretett és akit a legnagyobb magyar költőnek tartott. Amikor Vörösmarty Mihály 1855. év nov. 18-án rövid betegség után váratlan halálával döbbentette meg a nemzetet, végét közeledni érezvén így szólt feleségéhez: „Ha meghalok, nem tudom mi lesz belőletek, de bármi sorsra juttok, csak Deákhoz forduljatok, ő sohasem fog elhagyni benneteket." A haldokló költő nem is csalatkozott, mert Deák Ferenc a nehéz anyagi sorba jutott árváknak apjuk helyett apja, gyámja, hűséges támasza lett. Az abszolutizmus rideg intézkedése eltiltotta a Vörösmarty-árvák javára rendezendő nyilvános gyűjtést és a Magy. Tud. Aakadémia elnökének közbenjárása is csak annyi engedélyt tudott elérni, hogy a hírlapi út megtiltásával a magánúton való segélyezésnek útja nem záratott el. Deák Ferenc erre számos levéllel fordult a magyar társadalmi és poli-