Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

ADATTÁR - Dr. Schleich Lajos: Adalék Révai Miklós győri tartózkodásához

a növendékek rajzait is. Révait a testület is meg az igazgató is nyugtalap elmének ismeri. Alig remélhető, hogy a felkeltett nyugtalanság egyhamar megszűnik, 1 ) Dettelbachnak a nemzeti iskolában tett alkalomszerű látogatásáról s tapasztalatáról beküldött beszámolóját a főigazgató tartózkodóan fogadta. S épen azért, mert Révairól volt szó, kit nem sokkal előbb az igazgató minden alap nélkül „gonosz és aljas indulatú" embernek tüntetett fel, tisz­tán akart látni: utasította tehát a győri gimnázium igazgatóját, Balogh Sándort, hogy haladék nélkül részletes jelentést küldjön P. Révai Miklós rajztanítóról. 2 ) Balogh Sándor igazgató jelentése nem sokat váratott magára. Révait más színben tünteti fel, mint Dettelbach. Részletesen ismerteti Révai és Takáts viszályát, Halles bekapcsolódását s Takáts Révai-ellenes mesterke­déseit a másodtanfelügyelőnél. A főigazgató, ha nem is helyeselte Révai eljárását, annyira elítélendőnek még sem találta, mint azt Dettelbach várta. Helytelenítette azokat a pórias kifejezéseket, amiket Halles és Révai egymással szemben használt. Mindkettőjüket megfeddi. Révait enyhébben, Hallest, minthogy ő szolgáltatott alkalmat kétszínű viselkedésével, kissé erősebben s megállapítja, hogy az „egész gyűlölködésnek szülőoka ... az elemi iskola igazgatójának, Takátsnak bosszúság által táplált önfejűsége. 5 ) Ugyancsak július 25-én, tehát egyidőben az előbbi irattal, kelt a fő­igazgatónak Dettelbachhoz intézett válasza. Nem hallgatja el, hogy a vizi­tátornak első hivatali ténykedése alkalmával kifejezésre juttatott vélemé­nyét megütközéssel fogadta. Nem érti, hogyan mondhatott a vizitátor olyan határozott ítéletet egy emberről, akit meg sem hallgatott. Mintegy a jövőben való miheztartás végett azt a tanácsot adja neki, hogy egy embernek egy ballépéséből egész jellemére csak azután következtethet, ha — felülemelkedve a hitehagyott lélek tévedésén — egész magaviseletét körülményesen kivizsgálta s a terjesztett híreket igaznak találta. Akkor is jelentését a tanfelügyelőhöz s nem pedig a főigazgatóhoz küldi. 4 ) Dettelbachot igen érzékenyen érintette a főigazgató válasza. Hibát vélt felfedezni s kötelességét teljesítette, mikor erre felettes hatósága figyelmét — orvoslás céljából — felhívta. Igen ám, csakhogy elhibázta a dolgot, mikor idegen és pedig elfogult véleményt tett magáévá, anélkül, hogy annak valóságáról meggyőződött volna. A főigazgatói választ közli pártfogójával, Vitéz Imre tanfelügyelővel. Kéri, hogy levelét ne vegye hivatalos levélnek, hanem csupán olyan írásnak, melyben szívét gyermeki módra megnyithatja. Majd előadja: a főigazgatóságtól azt az utasítást kapta, hogy a győri első alispán előtt tegye le a hivatali esküt s ennek megtörténtét jelentse. Jelentette is. Sőt azt is, hogy Révai Miklós rajz­tanítónak igen durva hibáit fedezte fel. A nemzeti iskolában baj van. Áldatlan viszály van s ennek — mint azt Takács igazgatónak saját szájá­ból hallotta — Révai az oka. A hallottakon elgondolkozva, arra a meg­*) Fase. „Visitator". No 304. Protocollum Scholarum Nationalium. 1788—89. A győri rk. püspöki levéltárban. *) Fasc. „Visitator". No 482. 1789 július 22. Fogalmazvány. U.-ott. 3 ) Bánóczi József: Révai Miklós élete és munkái. 198. 1. 4 ) Fasc. „Visitator". 484—1789. U.-ott.

Next

/
Thumbnails
Contents