Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.
TANULMÁNYOK - Dr. Gálos Rezső: Egy kis szénvázlat Pálházi Göncs Miklósról
Cjgii kis szhwúzLat ^páíházi £]jô-iiez JtUkléwél Szerencsi Nagy István győri ref. lelkész 1787 augusztus 24-én azt írja Ráday Gedeon grófnak 1 ), hogy Bod Péter Magyar Af/íe/iásában — amelynek épen új, bővített kiadását készítgette elő s már eleve engedélyeztette is — nem szerepel egy 1612-ben megjelent munka, amely az ő könyvei között megvan: Göncz Miklós egykori evangélikus szuperintendensnek, a győri milícia lelkészének műve Christusnak vég Vatsorájáról. Szabó Károly szerint 2 ) Göncznek ez a kötete Az Vr Vachoraiarvl címmel Keresztúrban, Farkas Imre nyomdájában (ahol Göncz többi könyve is) 1613-ban jelent meg. De azt hiszem, a kettő ugyanaz a könyv. Szerencsi Nagy István csak emlékezetből írta levelébe az eltérő címet, az évszámban pedig nem tévedett, mert ha maga a könyv 1613-ban jelent is meg, az ajánlása csakugyan 1612-ben kelt. Pálházi Göncz Miklós neve és egyénisége az irodalom történetében nem ösmeretlen. Találkozunk vele Szenei Molnár Albert mozgalmas életében, és szól róla — bár nevét majd Gönczi, majd meg épen Gönczöl Miklósnak írja — Ipolyi Arnold is Veresmarti Mihály életrajzában. De leginkább azért tud róla az irodalomtörténet, mert Magyari István híres könyvébe (Az országokban való sok romlásoknak okairól) egy latin verses előszót írt az olvasókhoz (Ad Lectorem), benne, a könyv címére célozva, épen az okról szóló e három sikerült sorpárral: Id natura docet, lector bone, quod sine causa estque, fuitque nihil, nil fierique potest. Causa sui similes effectus semper habebit, effectus bonus est, si bona causa fuit. Fons dulcis nunquam rivos effundit amaros, nec dulcis putido Lympha venire solet. Hevenyészett s kissé szabad magyar fordításban ilyenféleképen hangzik: A természetnek tanítása, hogy oktalanul nincs s nem volt semmise még és sohasem lehet is. Mindig olyan a siker, mint egykor amilyen az ok volt, hogyha az ok jó volt, jó lehet ott csak a vég. Mérges víz nem ömölt soha ott, ahol édes a forrás, nem szennyezve csorog tiszta erecske vize.
