Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.
TANULMÁNYOK - Dr. Valló István: Győr százados ünnepe 1843-ban
Mindennek végeztével az egész városi tisztikar, a választott polgárság, a jelenvolt egyéb tisztviselők, úgy a köznép is a templomból a főpiacra tére, ahol a polgárosztály és a vadászosztály ismételt ágyúdörgések viszhangzása mellett a piacot megkerülve végső tisztelgésüket tevék. Eképen befejeződtenek az ünnepi foglalatosságok, megkezdődhettek a világi mulatságok, áldomások. A városi magisztrátus egy része a lakomát tartó megyéspüspökhöz ment ebédre, másrésze pedig a katonai tisztikarral és a vadászosztállyal a belvárosi nagy táncterembe vonula pompás lakomára, ahol az ágyúk morgása között ürítek poharaikat a király és a polgárság egészségére. Észrevevém, hogy a polgárság milyen lelkesedő tisztelője Sztankovits püspöknek, aki valósággal kormányzója és irányítója minden művelődési törekvésnek, szépnek és nemesnek. Kiváltkép mecenási barátja a művészeteknek s nélküle alig történhet valami fontos művészi esemény ebben a városban. A koncertek költségeit, majdnem mindig ő viseli, a művészek a vendégei, de ép úgy vendégei a magyar színészek is. A püspök iránt érzett lelkes tiszteletének most is kinyilatkoztatást adott a polgárság, mert a lakomáról egy tisztelgő küldöttséget meneszte hozzá, amit őméltósága nyomban viszonza is, amely alkalommal Horváh Dániel megyei főbíró úr monda spontán velős beszédet, okos szóval kiemelve a püspök kiválóságát és a polgárság szeretetét. A mulatságok rendje később a 3 Nyúlról címzett fogadóba pontosult, ahol a magyar polgárosztály a végzett lakoma után nemzeti tánccal kezdé mulatságát s azt reggeli 4 óráig folytaták. Nem feledkeze meg a város szegényeiről sem ezen a nagy napon. Még reggel a városház előtt összesereglett szegénységnek fejenként 2 font kenyeret és egy font húst szolgáltatott ki, az árvaházban létező gyermekeknek pedig jobbatska ebédet adatott. De nem volna a valósághoz hű és egész az én tudósításom, ha a mulatságok rendje mellett nem szólnék arról a szép határozmányról, amellyel a külső és belső tanács a százados ünnepséget az utókor számára is megörökíteni kívánja. Elhatározák ugyanis, hogy a főpiacon az elromlott kútnak helyébe egy újabb ízlésű díszkút építtessék s ennek a költségeire az aláírási ívet a mai napon ünnepélyesen meg is nyiták Befejeződék hát Győrnek ez a nevezetes szép ünnepsége, szedhetném én is a sátorfám haza. A 3 nyulbeli vigalom azonban kissé soká tárta az éjszaka s reggel már az indulni kívánó postakocsi hangos kürtölése riaszta mély álmomból. Kapkodva öltözék, hogy le ne késsem az alkalmatosságot. Leérve hangos nevetésre fakaszta a látvány, hogy milyen serényen költögeté három legénye fogadós uramat. De hasztalan, semmi siker sem