Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.

TANULMÁNYOK - Lám Frigyes: Győr a magyar regény- és novellairodalomban III.

divatba jön a fonográf, feltűnik az automobil is, — de a két kultúrapótlék: a mozi és a rádió még ismeretlenek. Pusztul a régi diákromantika is, de a fiúk még labdáznak, korcsolyáznak, úsznak és táncolnak; a futball, a ten­nisz és a regatta, rekordfutás és úszás még ismeretlenek. Veszendőbe mennek a népszokások, de az újvárosi facér iparosok még rendeznek farsangi felvonulásokat. Finta egy ilyen farsangi menetet ír le, melyet a rendőrség meg akar akadályozni és amely a Szent Hermandad el­nadrágolásáva! végződik Révfaluban, az új töltés kőpárkányán elmélkednek a bőrkereskedő és a csizmadiautód az idők változandóságáról. A Baross-út és a Deák-utca cipőüzletei tették tönkre a csizmadiamesterséget. A csizmadialegények kontármunkát vállalnak a különféle Bergerek zsoldjában, mert nem akar­nak éhenhalni. Hogy fogalmunk legyen arról az elégikus hangulatról, amellyel Finta a maga meséjét kíséri, néhány helyet idézünk. „A régi sóházat, a vásáros, régi Győr város utolsó emlékét is le­bontották. A híres lóvásártér helyén már a Bisinger-park ékeskedett cifra házsorával. A lacikonyhák táján gazdag kereskedők gyermekei keverték a homokot s feleseltek németül, franciául nevelőnőikkel. A gabonavásár­téren a halálraítéltek vergődésével húzódott meg a kopott körhinta egy­két hajóhinta társaságában, mert már ásták, törték a földet ott is a leány­gimnázium fundamentuma számára. A vásáros csizmadiák, magyar szabók, szűcsök, kalaposok, bádogosok, kosárfonók, bábosok sátorozó helyét pedig parkírozták. A város sétálni akart a vásárok színterén. A becsületes munka vására helyett a hiúságok vására követelt magának helyet. Újváros akácsoros főutcájának ódon szállói is régen lakásokra osz­tódtak már s a valamikori bécsi lókupecekről talán csak a poloska beszél­getett, amelyeket nem győztek irtani a „Bárány"-ba, „Fehér ló"-ba, „Ró­zsáéba, „Csillag"-ba költöző bevándorló családok. (322. lapon.) A sóház együtt halt a régi Rábca-mederrel, amelyet szintén megunt a városépítők szeme s elvezették a folyót a Püspökvár alól, ahol a komor Dunával és a csélcsap Rábával együtt ölelkezett össze. A Rábca elbújt a győri ghetto mögé és a Püspökerdő alatt, békés jegenyék mentén kere­sett utat a Dunába. A virágos töltések között egyre veszett a zöld folyó­víz. A kavicsoshajók szigeteket töltöttek a mederbe s elverték a kövér potykákat, délceg csukákat, kamasz balindokat, fürge sügereket, piros­szárnyú keszegeket, ostoba kis ökléket a gőzhajószántotta Dunára... Az olajgyár alól is eltűntek a tarkára festett ladikok, amelyekből pompás fejeseket ugorhattak a langyos vízbe déli szünet idején az olajos testtel sütkérező munkások. A halászok is még a Püspökvár bástyafalai alól is elhúzódtak, mert a torkolat tájáról a Rábca meleg vizét kedvelő halcsaládok mind elvándo­roltak ..." (323. lap.) „A szigeti vashíd karcsú íve is hurcolkodni készült. Egy furfangos vagóngyári mérnök vállalkozott arra, hogy két uszályhajón épségben el­vontatja a Dunán keresztül az új meder hidlábai fölé. A város búcsújárás­ként kereste fel alkonyonkint a haldokló vízpartot, amelynek elhervadt

Next

/
Thumbnails
Contents