Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.

TANULMÁNYOK - Lám Frigyes: Győr a magyar regény- és novellairodalomban II.

királynő. Kiderült, hogy szegény, de becsületes iparosleány volt. ö is akart egyszer életében ragyogó pompának csodált, ünnepelt és irigyelt középpontja lenni. Mint a koldusaszony a temetésére, úgy dolgozott ő is a szép ruha megszerzésén, hogy rövid és tüneményes ragyogás után ismét visszatérjen az ismeretlenség szürke semmiségébe. Sokan ismertük és láttuk a két nő történetét, de csak a költőnek jutott eszébe, hogy ebből novellát írjon. Győri vonatkozásokat találunk Harsányi történelmi regényeiben is. „A nem porladókezű király"-ban Győrt érinti István fejedelem, mikor Koppány ellen indul Veszprém felé. Ugyanebben a regényben Győr másodszor is szerepel, amikor várkapujára fölszegezik Koppány négyfelé vágott holttestét. Ugyancsak Győrött fogadja István király a német császár küldöttségét, amely Bizáncba megy leánykérőbe. Ez négy oldalon olvasható a 175—178. lapon. íme így írja le a győri várat: „A terméskőből rakott várfalakat szeliden nyaldosta a szőke Rába és Rábca, melyek a várfal alatt egyesülve ömlöttek a kék Kis-Dunába. Az egymással találkozó három folyó olyan volt, mint három színes ruhájú három testvér, akik örömmel ölelkeznek a találkozáskor. A folyók partjain fűzesek és nádasok zöldeltek. Nyugat felé lápos, zsombékos síkság. Mindenütt üde fák remegtek a szélben. A környék nádasaiból egyre több vízimadár röppent fel. Csapatokba verődve, nagy kiáltozással kerengtek a Rába kis szigete fölött, amely éppen szemben volt a püspökvárral és úgy zöldéit a sárga folyó közepén, mint smaragdkő." A „Fejjel nagyobb mindenkinél' c. Szent Lászlóról írt Harsányi-regényben Győrött történik a kibékülés Salamon gyermekkirály és Géza és László hercegek között. Szép leírást kapunk itt a püspöki várról és a környező nádasakról. (193—110. lapok.) Hadd olvassunk fel belőle egy-két részletet: A győri kőváron kis piros zászló lengett. Az alacsony várat körülnyaldosta a Rába vize. A vízbe hatalmas fűzfák borultak, mint zöldruhás özvegyasszonyok. Mintha urukat siratták volna. A víz nyaldosta a vár falait. Hegyes kampókhoz néhány korhadt csónak volt kötve. A csónakokban halászok ültek és horgásztak. Köröskörül sárguló nádasok húzódtak. A nádasokból vízimadarak éneke hangzott. Nádi verebek cserregtek. Bölömbika kiáltozott. A víz színén fekete vízicsibék úszkáltak. Néha a víz alá buktak és csak nagysokára bukkantak ismét fel. A nádas szélein és a vár alatt elterülő kis szigeten piroslábú gólyák kelepeltek." (103. lap). „— Télen is szép itt! — magyarázta a püspök. — A nádasok buzogányai megbarnulnak. Olyanok lesznek, mint a dárdák. A vizek, mocsarak, befagynak, és akkor jönnek a nádvágók. Aratják a nádat... Ahol pedig nem fagy be a víz vagy silány a nád, ott tüzeket raknak. A tűz elharapódzik és lassan égni kezd a nádas. — Ég a nádas? — kérdezte Salamon kíváncsian. — Ég! Tűzsziporkák szállnak az ég felé. Mintha csillagok repkednének az éjszakában." — (105. 1.)