Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

ADATTÁR - P. Alfonz O. Carm.: A sárfenéki karmelita remeteség

a pajtájában, a széna között sikerült elrejteni és szénás szekéren elhozni Sárfenékre. Minden évben búcsú napján, szent Anna ünnepén összejöttek a szomszédos falvak hívei és papjaikkal együtt buzgón imádkoztak sz. Annához, aki esős vagy száraz évben valóságos csodákat művelt kérésükre. 1763-ban nagy földrengés zavarta meg a kolostor békéjét. Éppen imádkoztak a kóruson, amikor az egész ház és templom recsegni-ropogni kezdett a földlökéstől. Az imakórus órája majdnem agyonütötte az egyik testvért. Az erdőt és kolostort körülvevő nagy kőfal sok helyen beomlott és elsüllyedt. A halastóban alig maradt víz. A jégveremben elolvadt a jég. A kolostor ablakai, ajtói, falai megrepedeztek. A kolostor ajtói mind vastag, keményfából voltak. Úgyhogy ököllel kellett kopogni, ha valahova be akartak menni. Most kiadta a prior a parancsot, hogy csak újjal kopogjanak, hiszen minden elrepedezett. Ezévben kellett azt is behozni, hogy a szénagyüjtést is a rendtagok végezzék, mert nem került pénz munkásra. 1765-ben Migazzi bíboros és Thun parancsnok látogattak el a remeteségbe. Résztvettek egy nap minden közös gyakorlaton. A parancsnok igen hosszúnak találta a zsolozsmát. Lehet, hogy a bíboros is, de ő erről nem nyilatkozott. A következő évben Krisztina főhercegnő, Albert szász herceg és Clement kölni érsek jelentették látogatásukat. Nagy készülődés lett erre az ünnepélyre. Egypáran miseénekeket tanultak. Mások a templomot díszítették. És amikor az egész kolostor, még a remetéket is behívták a kápolnákból, söpört, súrolt és folyosót mosott és teljes volt a fölfordulás. Még a képeket is leszedték, pókhálóztak és éppen ekkor négy hintó robogott a klastrom felé. A prior kezéből kiesett a söprű és kiadta a parancsot, hogy egy óra múlva minden rendben legyen. Fölvette a fehér palástot és a nagy méltóságok köszöntésére indult. Azután addig társalgott és szórakoztatta a magas vendégeket, megmutogatta a remetelakokat, míg minden készen nem lett. A kolostort és remeteséget virágkorában érte II. József vasöklének csapása. 1769-ben követelte, hogy az alapító oklevelet adják ki. Szerzeteseket beöltöztetni, fogadalomra bocsátani csak császári engedéllyel lehetett. 1774-ben vésztjósló urak jöttek és mindent leltárba foglaltak. A győri püspököt, Zichy Ferencet arra kényszerítette a császári parancs, hogy az egész theológiából vizsgáztassa meg a rendtagokat. A vizsga fényesen sikerült. Keresték már az ürügyet, amivel a rendházat el lehetne törölni. Császári, Jozefinista papokat küldtek ekkor Bécsből, hogy újra vizsgázzanak az idős páterek. Persze mind afféle orthodox tomisták, nem a Jozefinista theológusok szájíze szerint beszéltek a spekulatív és pozitív theológiáról. De még így sem lehetett eltörölni a rendet, mert Zichy püspök az asztalra ütött érdekükben. Ekkor jött egy leirat. Döbbenetes hír. A császár, II. József látogatását jelentette, őfelségét, II. Józsefet, nagy rendi ceremóniával fogadták. Ez is hiba volt, mert egy hitetlen, puritán embert ez nem izgat. A császár megnézte az egész remeteséget. Búcsúzáskor remegve lestek szavait. De inkább dicséret volt, mint rossz jel. Ezek voltak a császár búcsúszavai: „Szent Terézia bizonyára, ha élne,' meg lenne elégedve önökkel. Nem láttunk ebben a kolostorban mást, mint rendet, megelégedést, tisztaságot és szegénységet..." Az egész kolostor örömujjongásban tört ki a császár sikeres vizitá-