Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

TANULMÁNYOK - Rados Jenő: Győr város képének megjavítása

felében fejlődésnek indult városok közül alig van e tekintetben kivétel. Éppen ezért nem lesz érdektelen, ha kissé tájékozódunk e városok általános városképi hibái felől. Amiket tehát a következőkben felsorolok, azok az utolsó 6—8 évtized alatt erősebben fejlődött városok általános hibáinak tekintendők és így természetesen csak részben vonatkoztathatók Győrre. Magyarország és egész Európa a mult század hetvenes évei után beállott hosszú békés korszakban addig alig képzelhető gazdasági jólétbe került, aminek rendkívül erős építési tevékenység és rohamos városrendezés volt az eredménye. Ez a lázas építőtevékenység mind az építőstílus alakulása, mind pedig a városrendezés kiforrása szempontjából a legrosszabb időre esett. Az utolsó történelmi levegőjű építőstílus, mely élményszerű kifejezője volt a közvéleménynek a neoklasszicizmusban (empirbiedermayer) a mult század közepén zárult le. Utána a romanticizmus rövid idejét követve a stílusválogatás kora — az eklekticizmus — következett, melyben a történelmi stílusok — a román, gót renaissance vagy barokk — tudományosan feldolgozott szabványok szerint kerültek legnagyobb változatosságban, (hogy ne mondjuk össze-visszaságban) felhasználásra. Persze ezeknek a stílusfelélesztéseknek még a legképzettebb építészek kezén sem volt igazi meggyőző erejük, s az akkori kor inkább csak megszokásból vette tudomásul, hogy templomot vagy zárdát román, illetve gót stílusban, a színházat, vigadót renaissanceben illő építeni. De akárhogy is épült, mai tisztultabb felfogásunk szerint kissé élettelen utánzatnak hat, szinte azt mondhatnám stílkonzerv íze van. Ott ahol kifogástalanul képzett építészek nem voltak — és ez sajnos legtöbb vidéki városunkra fennáll — ez a stílus válogatás még nagyobb veszedelmeket rejtett magában. E gyengébb kezek a szerény falusi és külvárosi templomokra a reimsi vagy kölni székesegyház részleteit aggatták, a polgári lakóház pedig michelangelói vagy bramantei motívumokkal vált ékessé (hiszen csak ezeket jegyezték fel vékonyka formaszótárukba). Tehát nemcsak ez volt a baj, hogy az építészeti kiképzésnek felmelegített, talán már kissé kozmás íze is volt, hanem az, hogy az előképek jelentőségben lényegesen különböztek az utánzatoktól és pedig csaknem mindig oly értelemben, hogy az épületekre pozíciójuknál magasabbrendű előképekről vettek át részleteket. Ezt az eklekticizmus korában legtöbbször észre sem vették, s ha tudatára is ébredtek nem tiltakoztak ellene, mert csak az erőteljesebb reprezentáció szívesen köszöntött hatását látták benne. Azt, hogy ez a reprezentáció hamis volt, hogy a pompakifejtés legtöbbször talmi, pótanyagokkal valósult meg, hogy a részletek a mögöttük rejlő lényeget csaknem mindig meg-