Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

TANULMÁNYOK - Lengyel Alfréd: A bácsai boszorkányper

Tóth Ilona vesztette őt meg és kísérti állandóan darázs képében is, mert nem adtak neki a napokban szilvát. Varjuné ettől kezdve naponkint küldözgetett neki ajándékokat, nem egyszer szilvát is, de a tanu állapota csak nem javult. Egyik délután azután átjött hozzájuk a boszorkány és érdeklődött, hogy Varjú András hideglelése megszűnt-e már. Mikor látta, hogy a tanu még mindig rosszul van, így szólt hozzá: „menjen ki kend a ház elé, ott van élek-halok fű, szakítson belőle és tegye a csizmája talpára, de belül és járjon rajta, meg a vánkosa alá is tegyen, ha lefekszik és majd nem leli a hideg." Ügy is történt. Néhány nap múlva a tanu úgy rendbe jött ettől a varázsfűtől, hogy el is felejtette az egész betegséget. A hatodik tanu, Fekete Bálint felesége, Dobos Katalin jól ismeri a boszorkánynak tartott Tóth Ilonát és azt állítja, hogy főleg az anyja halála után, ki szintén boszorkány hírében állott, változott át ilyen tudákos, romlást hozó asszonnyá. Épen vele történt, hogy egy ízben, amikor a háza pitvarában gereblyézett, arra jött Tóth Ilona és így szólt hozzá: „édes virágom, adjon kend valamit, én bizony ehetném." Miután a tanu hirtelenjében nem tudott mit adni neki, a boszorkányos asszony elsietett. De alighogy elment a portájáról, mindjárt érezte, hogy a szája félrehúzódik, estére pedig a szemei is félre fordultak, főleg a jobb szeme, melynek felső szemhéja teljesen megmerevedett. Szúró fájdalmat érzett az egész fejében, sőt a nyakán is és harmadnapra sem mult el ez az állapota. Végre az iskolainesterné, ki rögtön észrevette, hogy ebben a kórságokozásban ismét Tóth Ilona lehet a ludas, elment hozzá néhány ajándékkal és kérte őt, hogy ha volna valamilyen füstölője, segítsen a beteg Fekete Bálintnén, mert nagyon rosszul van. Sőt még kendert is. ígért neki, csakhogy meglágyítsa a boszorkány szívét. Tóth Ilona valóban adott is neki összevagdalt füvecskéket, melyeknek füstjétől hamarosan megjavult a beteg asszony állapota. Teljesen azonban csak azután jött rendbe Fekete Bálintné, hogy szentelt vizet hozatott a jezsuitáktól s azzal is füstöltette magát több napon keresztül. A hetedik és nyolcadik tanu, Horváth Jánosné, szül. Nagy Erzsébet és Varga Jánosné, szül. Török Éva, egybehangzóan a következőket vallják: mindketten egy házban laktak Bácsán Tóth Ilonával, ki az utolsó farsangban mult egy esztendeje, hogy tőlük elhurcolkodott. Ez alkalommal látták, amidőn az ágyát kivitte az udvarra, hogy egy kantár-féle szíjazat esett ki belőle, mely azonban madzagból és vesszőből volt összetákolva. A tanuk figyelmeztették is a boszorkány hírében álló asszonyt, hogy ez az ő varázskantárja volna, de ő erősen tagadta, hogy tőle származnék és a férje sem engedte, hogy a földről felemelje. Az utolsó tanu, nemes Wittnyédi Péter volt, Illos Károly vármegyei jegyző íródeákja, aki elbeszéli, hogy pünkösd hétfőjén, amidőn későn este nyugovóra tért egy kollégájával a Tekin-