Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

TANULMÁNYOK - Lengyel Alfréd: A bácsai boszorkányper

rDr. Jíeufpjel cM/réd. Az Országos Levéltárban elhelyezett m. kir. udvari kancelláriai levéltár anyagának egyik eléggé tekintélyes részét alkotja a „Litterae Comitatuum" csoport, mely nem egyéb, mint a vármegyék által a kancelláriához intézett különféle tárgyú levelek és felterjesztések gyűjteménye. Az évenkint osztályozott és harminc fascikulusra terjedő anyagban Győr vármegye iratai is — habár meglehetősen szórványosan — feltalálhatók az 1624— 1769. évek közötti időkből. E felterjesztések között várta napfényre kerülését egy eddig ismeretlen XVIII. századbeli győr-megyei boszorkányper, melynek tanúvallomás! jegyzőkönyve teljes részletességgel mondja el a Bácsa községből származó és boszorkánysággal vádolt Tóth Hona különös életét és bűbájossággal végrehajtott sorozatos cselekményeit. Mielőtt azonban a per tárgyalására áttérnék, szükségesnek tartom, hogy a boszorkányság lényegére és üldözési módozataira vonatkozólag rövid történeti visszapillantást tegyek. A boszorkányság ősi megnyilvánulása az ókorba nyúlik vissza s eredetileg a néphit olyan démoni alakokra alkalmazta ezt a kifejezést, akik az emberi álmot titokzatosan megrontják. Később a különféle babonák hatása alatt vérszívó és méregkeverő vámpíroknak képzelték a boszorkányokat, majd a középkori keresztény világnézet külön eretnek szekta tagjainak tekintette őket, — nőket és férfiakat egyaránt, mert hiszen ilyenek is voltak! — kik az ördöggel szövetkeztek s ennélfogva, mint az egyház közellenségeit, tűzzel-vassal kell kiirtani. Ennek a felfogásnak a következményeként indult meg mindenfelé a boszorkányok üldözése és alakultak meg az úgynevezett inkvizíciók, főleg Spanyolországban, melyek válogatott kínzató eljárásokkal vallatták a vádlottakat s csak hosszas szenvedések sorozata után ítélték őket legtöbbnyire tűzhalálra. Nálunk az inkvizíció sohasem tudott ebben az embertelen formájában gyökeret verni, bár hazai krónikánk is 554 boszorkány-esetről tesz említést, melyek közül 403 pert folytattak le az egyházi és világi bíróságok a vádlottak elítélésével. S érdekes, hogy jóllehet Kálmán király már a XII. században kimondotta egy dekrétumában: „De strigis vero, quae non sunt, nulla questio