Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.
ADATTÁR - Somogyi Antal: Ki a mestere a győri székesegyház nagy angyalszobrainak
Az eddig említett szobroknál mindig sokkal inkább érdekelt a székesegyház kanonoki stallumai fölött álló négy hatalmas angyalszobor. Szerzőjük feltétlen a bécsi szobrászok körében keresendő. Hekler (Ungarische Kunstgeschichte. 114. 1.) Balthasar Mollnak tulajdonítja őket, azon hasonlatosság alapján, melyet a kismartoni aggok otthonának kápolnájában látható golgothacsoport szobrai és ez angyalszobrok közt állapít meg. A ruharedőkben fel is lelhető némi rokonság. Ám ez a külsőleges egyezés minden. Szellemben a két mü oly távol esik egymástól, hogy köztük rokonságról nem, csak ellentétről beszélhetünk. Moll szobrai — a fájdalmas Szűz, Mária Magdolna, Sz. János apostol alakjai —, a fájdalom kifejezésének tradicionális pózai ellenére sem jutnak túl valami bágyadtelégikus nyugalom csendes körén, míg az angyalszobrok kifejezésében belső feszültség és felindultság viharzik, úgyhogy a két helyen két teljesen különböző temperamentumú művésszel állunk szemben. A golgothacsoport Sz. János alakjának és a Sz. Anna oltár mellett álló angyalnak ruharedőzetében nehéz volna az elrendezés hasonlóságát észre nem venni, de a hasonlóság ellenére mutatkozó különbség a ruharedők formájának kezelésében s a ruharedőknek mint kifejező eszköznek alkalmazásában nemcsak, hogy nem valószínűsíti, hanem kizárja a két mester azonosságát. Valószínű azonban, hogy egyik a másiktól kölcsönözte a motívumot, s hogy a kölcsönző Balthasar Moll volt, mert kétségtelen, hogy az angyalszobrok mestere az erősebb és eredetibb tehetség. Ha már most összehasonlítjuk Mollnak Lichtenstein herceg mellszobrát Franz Xaver Messerschmidtnek I. Ferenc császárról készített mellszobrával (mindkettő a bécsi barokkmúzeumban), ugyanarra a rokonságra, illetőleg különbségre bukkanunk, mint az előbbi esetben. S az összehasonlítás ismét Messerschmidt javára dől el, aki Donner után a legkiválóbb mester volt Bécs XVIII. századbeli szobrászai között. Érthető tehát, hogy Moll, aki egy ideig az akadémián is tanított, megkísérelte utolérni őt, vagy legalább is átvenni tőle, ami műveiben hatásosnak bizonyult. A két mellszobor szerzősége nem vitás, hasonlóságuk pedig azt mutatja, hogy Moll Messerschmidt hatása alatt állott. A Molltól származó kismartoni golgothacsoport kapcsolata tehát a győri angyalszobrokkal valószínűvé teszi, hogy ez utóbbiak Messerschmidt alkotásai. E feltevést megerősíti, hogy Messerschmidt mellszobrain (a másik Mária Teréziáé) ugyanoly művészi temperamentum megnyilatkozásait látjuk, mint az angyalszobrokon. Különösen a ruharedők játékának szinte szenvedélyes lendületében feltűnő a hasonlóság. Azonkívül, hogy a XVIII. század bécsi szobrászmesterei közül Messerschmidten kívül nincs egy sem, akinek alkotásai közé a négy győri angyalszobor be volna illeszthető. Még egy súlyos okom van, hogy benne keressem e remekművek mesterét. Messerschmidt Bajorországból került Bécsbe. A Geislingen melletti Wiesensteigben született 1736-ban. 1752—54-ig a bécsi akadémián tanult s a császárvárosban is maradt kevés megszakítással 1774-ig, bár oly nagyra tartották művészetét, hogy Nagy Frigyes udvarába, sőt Parisba is csalogatták. 1769-től 1774-ig az akadémián mint kisegítő tanár volt alkalmazva, de „megzavart elmeállapota miatt" nyugdíjazták. 1777-ben Pozsonyban telepedett le s ott is halt meg 1783-ban.