Csizmadia Andor szerk.: Győri Szemle. 11. évfolyam, 1940.

SZEMLE - Könyvszemle III.

a testvérvértől harmatos magyar földet, melyből nemcsak acélos búza sarjad, hanem kitermelődik a testvérgyulölet magva is. A Szent Istvántól Kálmánig terjedő korszak elég alkalmat szolgáltat annak szemléltetésére, hogy mennyi magyar vérnak kell elfolynia és magyar értéknek kell megsemmisülnie, míg egy-egy álomtemető magyar óriás áldozatos önfegyelmezése kiépíti a helyes út reális vonalát. A történelem igazságához ragaszkodva, ilyen hős rajzol Harsányi Szent Lászlóban, aki példaképül választja dédapja eltipróját nagyatyja megvakítóját, atyja számüzőjét, és megvalósítja Szent István nemzetmentő tervét: keresztény államot, amely elfogadja a Nyugat hasznos gondolatait, de csorbítatlanul megőrzi függetlenségét és ízig-vérig magyar marad. A regény Péter király megvakításával kezdődik és Szent László váradi temetésével végződik. A két jelenetnek határkövei közé illeszkedik be az az életút, melyet megfutott a gneseni palotából elinduó, kékszemű, szőkefürtű Vászoly-unoka, míg fejjel lett mindenkinél és alakja égig ért. Nyomában jár a rábamenti jobbágy-ivadék, Pok vági királyi favágó fia, Pető, aki mint ragaszkodó árnyék követi a herceget és királyt. A származás elválasztó árka fölé hidat épít a megértő barátság és a vezető eszmék azonossága. Együtt nevelődnek előbb Biharváron, később Lengyelországban, közösen vívják harcaikat kezdetben lelkükért, majd a magyarságért. A torlódó, izgalmas történelmi eseményelv sodra nem ragadja el az olvasó szeme elől a testileg, lelkileg fejlődő Lászlót, akit a magyar élet tragikus forrongása hamarosan a magyar sorskerék mellé kényszerít. Testi és lelki fejlődésének arányai messze meghaladják az átlagot. Mesteri kézzel rajzolt személyének nemzeti jelentősége mindig teljesebb lesz. Az isteni kegyelem szinte látható támogatása a csodatevés döbbenetes magasságába emeli. Az író művészetének érdeme, hogy ezek ellenére sem veszítjük el Lászlót, mert ez az égigérő lélektorony ember marad. Természetes, áttetsző, fönségességében is egyszerű és érthető ember, aki neveléssel és tanítással szerzi meg kiválóságának alkotó alapelemeit és pályája zenitjéhez az emberi haladás természetes lépcsőfokain közelít. A Szent László alakját körülfelhőző legendák gazdag tárházából felhasznált néhány csoda olyan természetes tartozéka az egymástkövető eseményeknek, mint a Nap világító és érlelő melegének a búzasarjú szárba szökkenése. László természetes fokozatossággal érik és erősödik, míg nagysága az égig ér. A lovagkirály égig emelt nagyságát és természetfelettiségét inkább csak annak a megdöbbenő csodálkozásnak tükrében látjuk, melyet az árnyékként mindig nyomában járó Pető ragaszkodó lelke vetít elénk az alázatos hősről. Aki az író világítása mellett László alakját követi, gondok erdejéből beárnyékolva látja benne az embert, aki a vezéri és királyi teendők akadályain emberi erővel, bölcsességgel, katonai és államférfiúi képességeivel vágja át magát. Aki meg Petőt kíséri figyelő szemmel, észreveszi ennek a diadalmaskodó emberi erőnek természetfeletti támogatóját. Bár az író ezzel a megoldással két hőst szerepeltet, mégis eléri, hogy Szent Lászlóról teljes kép alakul ki bennünk, egész érdeklődésünk a főhősé marad és a mű szerkezetének egységét is biztosítja. Ennek az írói teljesítménynek értékét csak akkor méltányolhatjuk eléggé, ha meggondoljuk, hogy a szükséges és hű korrajz miatt milyen sokszínű és rétegű történeti anyag felhasználására kénysze-