Csizmadia Andor szerk.: Győri Szemle. 11. évfolyam, 1940.

TANULMÁNYOK - Harsányi Lajos: Szent László király emlékezete

Keletről a kun, bessenyő és Bizánc fenyegetett, a törvényes király egy kiskorú gyermek, Salamon, az ország ketté választva és így meggyengítve két testvér kezén és mindezek fölött ott kiáltott a szörnyű kiábrándulás: az apostoli István külszínre megkeresztelkedett népe nem tudja megszokni az új Istent, vissza akar térni a pogányság szellős sátraiba, Dunába hányja a Kelen-hegyről a Szent Gellérteket és az országban teljes a zűrzavar, a fejetlenség, a dúlok és fosztogatók uralma. Ezt a minden eresztékében recsegő-ropogó fiatal országot kapta László sötét és végzetes örökségül. Nem uralkodott sokáig. Mindössze tizennyolc évig volt magyar király. De e tizennyolc év alatt az isteni kegyelem véghez vitte benne és általa a legnagyobb magyar csodát: hatalmas, egész Európában tisztelt birodalom, nagyhatalom lett a vérző, kicsiny Magyarországból. A történettudomány feladata, hogy ezt a csodát megfejtse és a nagy király életművét megmagyarázza. Mi csak a Te Deum első ünnepi sorait zendítjük meg, amikor egy pillanatra felvillantjuk a 900 éves jubileumát megért király alakját, aki orcában ékes és fényes, testben félelmetes óriás, lélekben nemes, kegyes és nagylelkű volt. Hiába sziszegett fülébe a bosszú kígyója, megbocsátotta nagyapja megvakíttását, helyreállította a kettéhasadt Árpád-ház egységét, oltárra emeltette nagy ellenfelét és elődjét, magáévá tette programmját, sőt megtoldotta azzal a törekvéssel, hogy nem csak külsőleg, hanem lélekben igyekezett nemzetét igazán kereszténnyé tenni. Ezért volt zordonan szigorú, szinte kegyetlen a törvényeiben, melyeket a szentmártoni és szabolcsi zsinaton hozott. E törvényekkel, mint keményöklű apa, megverte rakoncátlan, ázsiai lelkű fiát, a magyart, a közéletből kiirtott minden visszaélést, dúlást, fosztogatást és példás rendet teremtett a Duna-Tisza táján. A váradi, gyulafehérvári püspökségekkel, az általat Szent István magyar király tiszteletére alapított zágrábi püspökséggel, számos monostor alapításával messze világító fáklyákat gyújtott a pogány sötétség elűzésére és a keresztény hitnek és erkölcsnek a lélek legmélyéig való lehatolására. Hadvezéri lángelméjével és hősi személye harcbavetésével leverte az ország minden ellenségét Nyugaton és Keleten egyaránt. Erdélyt eltéphetetlen kapcsokkal fűzte az anyaországhoz, az ország határát levitte a dalmát partokig, ahol az Alföld és a Dunántúl kékinges, kelevézes vitézei ámulva pillantották meg a kéken ragyogó Adriát. Harcolt VII. Gergely pápa oldalán a német császár ellen és két évtizedre sem terjedő uralkodása alatt nevét meghordozta a hir, dicsőség, tisztelet és megbecsülés egész Európában. A hűbérrel fenyegető, régi halálos ellenség, a német császár legkedvesebb testvérének nevezte, a keresztes vitézek vezérüknek kívánták, akinek fejére a császári korona illenék és a magyar birodalom, mint nagyhatalom diadalmasan emelkedett fel Európa láthatárán. László pedig, a magyarok Óriása, nem áhította a világ koronáját és elismerését.