Csizmadia Andor szerk.: Győri Szemle. 11. évfolyam, 1940.
TANULMÁNYOK - Jenei Ferenc: Győr a magyar humanizmus korában
Vince, hatvatkét iparág emlékét jegyezte fel. 6 ) Ezeknek jórésze már a XV. században is virágzott, sőt nyoma van iparosaink céhbe szervezésének is. Egyformán fejlett volt a helybeli igényeket kielégítő ipar, azzal, amely a kereskedelem közvetítésével más vidékeken keresett árúinak piacot. Nem feladatunk az ipar emlékeinek egybegyűjtése, itt csupán egy ágra, az építő ipar emlékeire szeretnénk kitérni. Említettük korábban, hogy az 1460-as évektől kezdve Győrött állandó építő tevékenységnek vagyunk tanúi. Két évtizeden át folyik a Székesegyház nagyszabású megújítása. Ez nem szorítkozott csupán javításokra, hanem a XIII. századi román átmeneti stílusban épült templomot újra boltozta és gótika stílus jegyeinek és építési elveinek megfelelően átalakította. Ekkor ujjítják meg a Szent Demeter kápolnát és készül el Nagylucsei Orbán kápolnája is. A Szent Domonkos-rend római levéltárának adatai szerint 1475-ben a rend főnöke Budai László győri priort mindaddig megkívánta tartani tisztében, amíg a győri rendház és a templom javítása folyamatban van és Győrbe helyezi az építéshez értő Váradi Mihály frátert, nyilvánvalóan a munkálatok irányítására. 7 ) Tehát, a Székesegyházével egy időben, nagyobb szabású építőtevékenység folyik a domonkosoknál is. A XVI. század első évtizedében élete utolsó éveiben Szatmári Ferenc püspök megkezdi a Szent Ferenc kápolna építését. Tervező építészének nevét nem ismerjük, de aligha tévedünk, amikor az esztergomi Bakócz kápolna mesterével hozzuk kapcsolatba. Sajnos tárgyi adatunk nincsen feltevésünk igazolására, mert a Szent Ferenc kápolnát minden stílus jegyétől megfosztották a török időket követő átalakítások. De a győri kápolna elhelyezése és dísztelenségében is nemes arányai rokonságot mutatnak az esztergomival. Bakócz Tamás kápolnája 1507-ben épül és 1519-ben fejezik be. öccse, Szatmári Ferenc kápolnája, ezzel majdnem egy időben készül el. Élete utolsó éveiben kezdik építeni és az építést a Székeskáptalan 1518 után fejezi be, szinte egy időben a Bakócz kápolnával. A két testvér építkezése rokonságának, sőt közös művészi eredetének lehetősége tehát fennáll. A Szent Ferenc kápolna javadalmához tartozik, Mohács előtt az utolsó nagy építkezés, a káptalan Piac-téri nagy vendégfogadója. Ügy látszik a kápolna építésének befejezése után, 1522—24-ben alakíttatja át a káptalan ezt az akkori viszonyokhoz képest valóban nagyszabású épületet. Több mint fél évszázadon át állandó és valóban nagyszabású építkezések színhelye Győr. Az e korbeli egyházi építkezésekhez hasonlóan, a Szent Ferenc kápolnát kivéve, a győriek is a gótika stílus jegyeit viselik magukon. A Szent Ferenc •) Bedy Vince kézirata 198—281 11. 7 ) Iványi id. mü. 83—84 1.