Lovas Elemér szerk.: Győri Szemle 9. évfolyam, 1938.

Küzdelmük nem vezeüe dícsvágy Csatájuk szent s igaz vala Mint az, kiért fegyvert ragadtak Szent és igaz volt: a haza. Azt sem kérdezték: » Koszorút Hányan hoznak számunkra, hányan?« Azért mégis koszorúsán Vitt mindig az a Tizenhárom. A gyáva ellen úgy megsápadt Ha látta rontó jöttüket Mint megsápad a hold, ha látja Hogy tűzlángú nap közeleg Nem is látá őket soha Senki hátul a csatákon, Elül ment mindig, mint a nap Elül ment az a Tizenhárom. Aztán .. . Hát úgy volt. Ott Aradnál Megcsinálták a vérpadot, S hős harczukérl nekik a bűn ott Bárdol, köteleket adott. . . De azéft büszkén nézett szét Ott is a kötelén, a bárdon S ott is hónát, elvé

1

, hitét Hirdette az a Tizenhárom. Nagy Isten, édesítsd meg ott Örök létük nagy álmait Természet! arra a halomra Ültesd legszebb virágaid! S te nép! zendüljön meg a lant Honszerelemtől ott imádon Hol elszunnyadt oltárköved Világa: az a Tizenhárom! 5, A FEJEDELEM ALMA.

5

) Lovat gyorsan s Mie a koronát » Mentselek meg kérlek, hadd futok . ..« — Nem hallatszik semmi nesz, semmi zaj Uram király mit félsz? légy nyugodt. — »Ha, gálád nép hazudol, hazudol, Kísértei jár, futkos idebenn, — Halljátok csak igazság a neve Lovat, lovat gyorsan sebesen. « S lovat hoznak madárként repülőt S fut a király, fut a gyors lovas