Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.

4-6. szám - Klempa Károly: Goldmark Károly győri szereplése 1849-ben

kezdik, hogy egy embert agyonlőnek, a nélkül, hogy tudnák miért, vizsgálat nélkül, részeg katonák vallomása alapján, akikkel én egyáltalán nem érintkeztem. « Majd előadta a történteket. Egy tiszt az evangélikus pap­lakból idevezettette, mivel emberei nem hoztak neki bort, de ő sem vele, sem másokkal egy szót sem váltott még eddig. A tisztek elkezdtek tanakodni. Csak arról lehetett szó, hogy uni­formisba bujtatják és elviszik osztrák katonának vagy főbe­lövik. Az ezredes kimondotta a végső szót: »Ne teketóriázza­tok evvel a csavargóval! Golyót a fejébe! Már ez is meg­tiszteltetés az ilyen rebellisnek.« — »De Uraim, — kiáltott fel Goldmark, — hiszen csak az őrült ember szidalmazza a felséges császárt egy órával a csata után, a győztes osztrák katonák előtt, őrült embert pedig nem szoktak agyonlőni !« Beszéde közben rongyos kabátja alól kikandikált fekete­sárga nadrágtartója. Úgy látszik ez megtette hatását. Egy had­nagy is betoppant avval a jelentéssel, hogy egy fogolynál két pisztolyt talált, vájjon megtarthatja-e őket? Mielőtt még dön­tést hozhattak volna, egy őrmester is jelentkezett egy másik jelentéssel, amely szerint két szökevény van a kezében, mi le­gyen velük? Az eset kivizsgálásáig a hadnagyot bízták meg, hogy Goldmarkot kivezesse. A folyosón részvéttel tudakozó­dott ittléte okai felől. A zenész elmondott mindent, azt is, hogy a színház alkalmazottja. Ezalatt egy őrnagy lépett hozzájuk s kérdé a hadnagyot: Mi legyen ezzel az emberrel? — Azt hiszem, őrnagy úr — fe­lelte a hadnagy — ez az ember ártatlan, vallomása az igazság látszatát kelti. Erre az őrnagy feléje fordult ezen szavakkal: »Most az­tán hordd el az irhádat s jegyezd meg magadnak, ha ép bőrrel kerülsz innen, azt nekem köszönheted; az én nevem Demuth őrnagy.«!4) Goldmark kérdésére, mivel érdemelte ki a szives közbenjárást, a hadnagy a következőket jegyezte meg: Elő­ször inert ártatlannak tartom, továbbá én is színházi alkal­mazott, színész vagyok, a háború nyomora hozott ide. Mivel az út visszafelé a Schmidt-családhoz veszedelmes volt, adott melléje négy embert és egy káplárt, hogy akadály nélkül visz­sza juthasson az evangélikus kántorhoz. Útközben kisült, hogy a káplár, aki kisérte, Kottaun feleségének édes testvére volt. A család nagy örömmel fogadta a visszatérő Goldmar­kot, aki elővigyázatosságból az éjjelt az evangélikus templom­ban töltötte. Másnap az osztrákok kitakarodtak 15 ) s helyükbe oroszok jöttek. A Panyutine hadosztály volt, amely Lébény— Sövényházán táborozott. 16 ) Ez nem érdekelte a muzsikust, w ) Röviden elmondja Lám Frigyes is. GySz. 1935. 109 1. 15 ) Az egyik hadtest Gönyü—Szent János irányában haladt előre, a másik a Szentmárton—Mezőörsi vonal mentén helyezkedett el. Győrött csak egy zászlóalj maradt. 16 ) A Panyutine hadosztály is kétnapi tartózkodás után elhagyta a várost.

Next

/
Thumbnails
Contents