Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.
9-10. szám - Jankó László: Ötvös-apródok Győrött a 16—19. században
vábbá: míg 1734. szept. 5-én Gross József a pesti Crinnes Mihályhoz szegődik, másik bejegyzés szerint ugyancsak 1734. szept. 5-én Pilligh János a győri Crinnes Mihálynál áll be tanulásra. — Postarovitz László szegődésénél pedig egyazon bejegyzésben látjuk, hogy a szegődtető mester a pesti Crinnes Mihály és ugyanakkor Győrött céhmester Crinnes Mihály. Azaz kétségtelenül az ifjabb és az öregebb Crinnes Mihályról van szó; a kettő ma már tisztán különválasztható. Ugyan milyen képet nyújthatott azokban az időkben Győr városa? A Rába vize és a mosoni Duna hömpölygött akkor is a Kastélybástya alatt, de a 17. században még szinte színmagyar törzslakosság mellett a várőrségben már mind több német, olasz, spanyol, vallon zsoldosok szóegyvelegje szá'longhatott erre is, arra is a levegőben. A katonasággal hovatovább több német iparos jött a városba, s a régi magyar lakosság mellett a céhek jobban-jobban elnémetesedtek. Bizony az ötvösség tanulására sokfelől idevetődött magyar gyerekek füle is szokhatta a sokféle idegent, s a 18. században a mindtöbb település folytán fülük-nyelvük a mester német szavához — kénytelen-kelletlen — csak hozzátörni kényszerült. Sokfelől jöttek az ötvösség tanulására az apródok, de épenúgy ki tudná megmondani, hova és hányféle vetődtek el meslerekül a szélrózsa minden irányában? Mert hiszen az egybegyűjtött 183 ötvösinas közül a később Győrött megtelepültckkel együtt is mintegy ha 30-nak további sorsáról tudunk. 79 ) De mégis — s talán épen azért — meg kellett rögzítenünk a nevüket. Mert azok a különben jelentéktelennek látszó, virgonc, élelmes, csíntalan ötvösinasok, kik még sem a közéletben, sem a magánéletben szerepet nem játszhattak, következőleg a város jegyzőkönyveiben, vagy levéltárakban a nevükre sem bukkanhatunk, mégiscsak Győr városában hordozták magukban jövő munkálkodásuknak hajlamait, s itt rejtegették magukban nem egyszer művészi alkotásokhoz különösebb tehetségüknek csiráit is. Ha talán mindmegannyi nem is, de a legtöbb közülök mégiscsak mesterré lett, s lehet, hogy távol földön érdemet szerzett egy-egy kiválóbb ötvösmestert is épen itt fedezünk fel majd közöttük. S akkor nemcsak személyükre, hanem a magyar ötvösművészetre, annak fejlődésére, irányaira is nyerhetünk \ onatkozáso'kat az egybegyűjtötték között, leik ebben az ősi városban tették meg az első lépést, hogy nem csupán az annyira jelentős iparnak, hanem ugyanakkor a szépnek is szolgálatába állítsák erejüket, lelküket, egész életüket. Jankó László. 79 ) V. ö. fanleó László: Guöri ötvösök a 16—19. században. (GyóVi Szemle, 1934. 415—446. és 1936. 98—106. lapjain.)
