Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.

1-3. szám - Lovas Elemér: A győrvidéki régészeti kutatás és gyűjtés története. I. közlemény

A győrvidéki régészeti kutatás és gyűjtés története. 1 ) — Első közlemény. — A » régészeti kutatás « kifejezése többféle tevékenységet foglal magában. Alapkelléke mindenesetre a gyüjtőszenvedély. Ha valakiben ez megvan, már elégséges kulturmunkát végez, még akkor is, ha a véletlenül vagy alkalomszerűen eléje ke­rülő régi tárgyakat, művészeti vagy néprajzi emlékeket, vagy a régi kéziratokat megszerzi és megőrzi. Nagyobb jelentőségű már az olyan gyűjtő tevékenysége, aki utána jár az őt ér­deklő régiségeknek. Nem várja meg, míg helyébe viszik, hanem gvüjtőkörútra indul. Legmagasabb fokban azonban az vesz részt a (gyűjtés munkájában, aki maga lát hozzá ahhoz a mun­kához, mely a földből napfényre hozza a régiségeket. Az eddig említett régészek azonban csak gyűjtők, a tár­gyakat önmagukért a tárgyakért gyűjtik. A régészek másik, élesen megkülönböztethető csoportja az, amelyik minden gyűj­teményben" tárgyban történelmi adatot lát, azt megszólaltatni igyekszik. Vannak nagyon sokan, akik az említett két tevé­kenység valamelyikében szigorúan megmaradnak. Az első cso­portba tartoznak az amatőrgyüjtők. A másodikba azok a tör­ténetírók, akik maguk a gyűjtés egyik faját sem gyakorolják, hanem a faiások által gyűjtött anyagot történetté dolgozzák fel. Legegészségesebbnek tarthatjuk azt az esetet, amikor a gyűjtő és történetíró egy személyben található meg. Ilyen esetben ugyanis a történetíró a mult életének bár szűk keretei közé közvetlenül is belelát, illetve a gyűjtőmunkában olyan körül­ményekre is figyelmessé lesz, amely elkerülné figyelmét, ha nem látná a tárgyakban egyúttal a történést, az emberi élet szakadatlan menetének adatait. Mondanunk sem kell, hogy a régészkedésnek ez a fajtája a legnehezebb, mert rengeteg elő­tanulmányt, nagy felkészültséget igényel. 1. A gyűjtés már az ókori népeknél is megtalálható. Leg­hamarabb a szemnek is tetsző, tehát művészi emlékek és a kincsek gyűjtésére találunk példákat. Mikor a gazdag görög ember szobrokat rendelt, a vallásos érzés vagy a hiúság mel­*) A kutatás és gyűjtés nyolcvanadik évfordulójára.

Next

/
Thumbnails
Contents