Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.

1-3. szám - ADATTÁR - Kovácsics Sándor: Kovács Pál orvosi tanácsai

ADATTÁR. Kovács Pál orvosi tanácsai. 1 ) Győr város tiszti főorvosi hivatalában a csendesen elfekvő akták között Kovács Pál fényképére akadtam, A képet elhelyeztem a főorvosi hivatalban, hogy az orvoslást kereső közönség emlékezetébe visszaidéz­zem annak az orvosnak külső akikját, aki a maga idejében annyi szív­jósággal, költői érzelemmel, tudással és fizikai fáradsággal igyekezett segíteni, nemcsak a beteg szervezeten, hanem városunk és a vármegye területén felmerült kulturális és társadalmi bajokon is. Most Kovács Pál orvosi felfogását, orvosi lelkületét igyekezem felújítani azoknál, akiknek elődei bizonyára igen sokszor részesültek az ö áldásos orvosi működésében. Társaságunk célja, törekvése semmiesetre sem merülhet ki tisz­tán Kovács Pál kultuszával, azonban, hogy társaságunk valódi céljait, törekvéseit tisztán lássák, szükséges időközönként felszínre hozni azo­kat a szellemi értékeket, megismertetni azokat az irodalmi, társadalmi munkásságokat, amelyek társaságunk megalapítását megokolják. Kovács Pál egyetlen orvosi munkája .1 növendék nőnemről szól. Orvos-doktorrá létekor nyújtotta be a pesti királyi egyetembeli orvosi karnak. Miinkáját Fesletich Antóniának, Barkóczy János úr őnagysága hitvesének ajánlja 1833-ban és amint Beöthy Zsolt mondja — az ak­kori viszonyok között fehérholló gyanánt — magyar nyelven írta. A grófnéhoz írt előszavában a következő sorok olvashatók: »A nevelés 1 ! legcélirányosabbnak tartom a leendő nevelőkön kezdeni, mert azokat a szokásokat, amelyeket kiskorunkban magunkba szívunk, másokkal is igyekszünk később bevétel ni. Ügy fog az anya nevelni, mint ahogy őt nevelték.« Innét a közmondás: Xézd meg az anyját, vedd el a lányát. E közmondás reális értékét a modern és hypermodern nevelés jócskán lefaragta. Ifjaink ma inkább a leányt nézik meg. jobban, mint régen, tán jobban, mint kellene, s nem lehetetlen, hogy ezért lehet szó az agglegényadó behozataláról s ezért tért el a női nem nevelése is a Ko­vács Pál munkájában lefektetett irányéi vektől. Munkájának alapgondolatát Széchenyi Hiteléből vett sorokkal fejezi ki: » Hazám érdemes leányai, ti viszitek karjaitokon életbe a kis­ded nevendékeket s jó polgárrá nevelitek. Ti vagytok a polgári erény s nemzedék védőangyalai, ti emelitek egekbe a port s halhatatlanságra b A Kovács Pál-Társaság 1936. dec. 13 iki ülésén tartott felolvasás.

Next

/
Thumbnails
Contents