Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.
Adattár - Galgóczy (Gatterer) Ferenc: A Halotti Beszéd „ysa” szavának megfejtése
Erről az a hangértékű etymologikus e-ről a magyar nyelvtudományi irodalom keveset mond, de nyoma az irodalomban mégis megvan. A Magyar Nyelvőr tárgymutatója szerint van egy a szokottnál mélyebben artikulált e középhang a rendes e és a hangok köz ; Ht. de az egyik példaképen a Szilágyságból idézett (9: 477) helyen közölt tájszókban közé]) ével jelöli ezeket a hangokat, s a szövegből sem tűnik ki, hogy a vagy ahoz közel eső hangértékűek. A második hivatkozóit helyen Lőrincz Károly már kimondja (3: 375), hogy »Háromszékben néhány felső oltmenti falú s Torja tájékának hangejlésében egy á és e hangzókból összeolvadt középhangzó is létezik, még pedig a szók előtagján a nyilt e helyett, p. o. nänt kärek, timber, átment^ támplóm. Ilyen hangárnyalali jelenség — mondja továbbá — más vidéken is lehel s érdekes a szófejtésre nézve is, amennyiben például a taméntâlûn is az ily hangejtés szüleményéül tekinthető, úgy a tühát is.« — Vass József a Dunántúli nyelű járás című értekezésében az Ormányságról mondja, hogy az é felcserélletik á-val. mint egyábkor = egyébkor. (Hunfalvy Pál: Magyar Nyelvészel. V. I860.) A régiségben is akadunk ilyen »a« hangérlékkel hangzott etimoLogikus »e«-nek »a< jeggyel való jelölésére Fehér megyében. Még pedig az 1193. évből: »Hec igilur sunt nomina prediorum facr egiaza (értsd: fehér egyháza' Chepel Liba.« (Országos levélLár. D. 27. — OklevélSzótár: Fehér címszó alatt.) A legújabb korban, egy falusi levélben ugyancsak még jelölésben is olvasható. Trócsányi Zoltán közli Régi írások és falusi levelek c. dolgozatában: »A veszprémvidéki például lúl nyíltan ejtett »e« hangjai helyett, amelyek majdnem »a«-nak hangzanak, »á«-t ír.« S lemásolja alábbi levelet: »Tek. Szerkesztőség és Kiadóhivatal. November 29-én küldtem egy leválát a Tek. Szerkesztőséghez és egy szivás Kérésál fordultam hozájuk hogy legyenák szivásák a B. A. cimét 1899 körüli évákbá volt kovát és mi a cimá Budapesten és meg írtam hogy legyenek szivásák külláni egy csegel mert az enyém, elvázet és én nem kabbk semi választ a Tek. Szerkesztőségtől Maratok továbbra is egy Hű olvasó.« (Magyar Szemle. 1929. 2. 189. lap.) Ebben a kiejtési módban az iszen szó orrhangú változata ásta. Ha a veszprémvidéki levélíró cimá (címe) és évákbá (években) szavait összevetjük, alig hihető, hogy az iszen az ő ajkán ne iszá alakban jelentkezzék, sőt ha megfigyeljük az elvázet (elveszett) szavát: az iszen szónak izá hangzása is talán több mint valószínű. Ezt pedig a Halotti Beszéd irója alig is belűzhette volna le másképpen. Karácsonyi János szerint a Halotti Beszédet Somogyvárt irták (Magyar Nyelv. XXI. 232.), ennek vidéke legalább is szomszédos avval, ahonnan eredőleg az »a« hangzású »e« belűt hallottam, de nincsen éppen messze az Ormányságlól, sem Fehér megyétől, sem pedig Veszprém megyétől, ahonnan szintén van hasonló adat. Ezl azonban nem akarjuk bizonyítéknak tekintetni okfejtésünk mellett, hiszen az á hangértékű etímologikus e másutt is adódik és adódhatolt és ily kiejtésű magyar ember bárhová is elvetődhetett. Ujabban Zalán Menyhért (Magyar Könyvszemle, 1927. 217. lap) a Pray-kódex és benne a Halotti Beszéd megírásának helyéül újólag a
