Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Jakab Ferenc: Dr. Bedy Vince

felé, mert csakhamar maga mellé vette az udvarába, majd az általa igen fontosnak tartott hittudományi főiskola egyik tanári állására, az egyháztörténelmi és jogi tanszékre nevezte ki. Hogy Zalka püspöknek mily becsült, meghitt papja volt, azt egy kedves elgondolásával világítom meg. Az öreg, tiszteletre­méltó főpásztornak volt egy művészi festménye, mely az ő védőszentjét, Szent János apostolt ábrázolta. A »szép Szent János-képnek « szokta nevezni, és sokszor elgyönyörködött benne. Midőn meghalt, ezt a szívéhez nőtt képet »a Vincének « hagyományozta emlékül. Utána Gróf Széchényi Miklós foglalta el a győri püspöki széket. A tekintélynek és szeretetnek örvendő papot, bizalmas barátját, maga mellé vette, hogy az egyházkormányzatban se­gítségére legyen, s püspöki irodájának igazgatójává nevezte ki. Ettől kezdve nagyon gyorsan haladt az egyházi pálya fel­felé ivelő fokozatain. Hamarosan pápai kamarás, majd 1905­ben a győri székesegyház kanonokja lett. A nagyváradhegyi prépostság, a szeminárium rektori tiszte, a pápai prelátusi méltóságig mind egy-egy díszes állomás az ő egyházi pályá­ján. 1933-ban pedig a római Szentszék a székeskáptalan nagy­prépostjává nevezte ki, amely kinevezéssel a székeskáptalan élére helyezve, az egyházmegye legmagasabb, legkitüntetőbb hivatalkörét tölti be. És elkezdve egyszerű kápláni állásától fel a nagyprépostságig mindig és mindenben hivő lelkével, egyházának ügyei iránt való lelkesedésével a papság és a hivők javára működött és működik most is. Mert lelke mindig telve volt kötelességérzettel, tudással, tapasztalattal, megértéssel, főleg pedig szeretettel. És minden egyes előlépése, kitüntetése nemcsak magának adott tekintélyt, díszt, hanem igaz örömre hangolta az egyházmegye papságát, mely egy szívvel és lélek­kel vele érzett és erez mindig. Hivatalainak lelkiismeretes betöltéséből fennmaradt ide­jét fiatal korától kezdve tudományos munkásságnak szenteli. A győregyházmegyei intézmények múltjának felkutatása, tör­ténetüknek megmentése az a tér, melyen legszívesebben dol­gozik. Sok ilyen egyháztörténelmi dolgozata jelent meg (több becses tanulmány folyóiratunkban is), legutóbb megírta a veszprémi egyházmegye területén fekvő felsöörsi prépostság történetét is, de igen sok van még kéziratban. Tudományos munkásságának betetőzése lesz a győri székeskáptalan és a székesegyház története. Egyházi működésén kivül lelkiismeretesen és kiváló ér­demeket szerezve vesz részt Győr város társadalmi életében. Hosszú idő óta tagja a város képviselőtestületének. Nem poli­tikai pártok és célok harcosa ő itt, hanem szelíd lelkének bölcs belátásával úgy a közgyűléseken, mint az egyes bizott­ságokban a városnak és polgártársainak javáért dolgozik és emeli fel minden fontos ügyben a szavát. Kipróbált, "hasznos városatyai munkássága folytán magas és osztatlan tekintély

Next

/
Thumbnails
Contents