Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Lám Frigyes: A győri német színészet története a szabadságharc után

színházba járni terhes dolog. Előde 100c. m. forintot kapott mű­ködéséért, mondja. 1854-re Kotzky József sz;inigazgató pályázott Pécsről január hó 21-én. Kotzky, eredetileg Josef M. Kotzian, művelt, egyetemet végzett ember volt, Pécsett sikeresen működött. Lehner János al­kapjtány Kotzky folyamodványára azt felelte, hogy a szinházat újabb határozat értelmében nem félévre, hanem egész évre adják k;i. Ha Kotzky nem akar egész évre vállalkozni és ha nem akad más egészévi pályázó, Lehner meg fog tenni minden tőle temetőt, hogy megkapja a nyári idényt, mert derék szakembernek ismeri. Már­cius 13-án Lehner arról értesíti Kotzkyt. hogy a győri tanács március 10-én neki adta ki a szinházat egy egész évre. Figyelmez­teti, hozzon szépkülsejű hősszerelmeseket és szerelmesnőket! Kotzky 1854. március 21-én aláirta a szerződést, 1854. húsvétjától 1855. virágvasárnapjáig. Fizeti a tűzbiztosítást 65 c. m. frtot és minden előadás után egy forintot. Aláveti magát a Theaterorénungnáá. Kötelezi magát, hogy a második karzatra csak 250 személyt ereszt fel, ellenkező esetben 25 frt büntetést fizet. 24 ) Előadásait április 17. kezdte meg s már július másodlkán befejezte. Megbukott a leg­teljesebb részvétlenség miatt. Műsora elveszett. Csak annyit tudunk, hogy május 4-én előadatta Hopp és Hebens'reit zenés bohózatát: Pelzpalaű'n und Klache'ofen oder Der Jahrmarkt zu Rautcnbrunn. Kotzky idejéből csak az erről szó ó szinlap maradt fenn, de ez aztán unikum! A személyek felsorolása után heves szemrehányást tesz a közönségnek, amiért nem pártolja vállalkozását. Az első tér­let egy páholyból és 8 zártszékből állott, ami bizonyítékul szolgál­hat annak »dass ein deutsches Theater trotz einer nicht geringen Anzahl der hierauf Angewiesenem keineswegs hier auch nur für eine kurze Zeit Bestand findet. Majd folytatja: Es ist beklagens­wert!], dass auf Grund einer subscribierten Petition bezüglich des deutschen Theaters eine Untersuchung wieder veranlasst wurde, das unmögliche zu versuchen. Most nyitja meg a második bérletet 12 előadásra, ha rosszul sikerül, ez lesz az utolsó. Ettől a bér­lettől függ, mint mondja, »ob wenigstens wie bisher für wenige Sommermonathe dem deutschen Theater sein Recht bleibt. Übrigens gibt es für den ächten Kunstfreund weder ein deutsches noch ein ungarisches Theater, sondern nur eine Kunst, und zwar die wahre und deren Jünger. Sapienti Sat. Ennek a prédikációnak és siralomnak sem volt foganatja. A második bérlet csakugyan az utolsó volt. 24 előadásnál többet Kotzky bajosan tartott, talán ez a második bérlet sem vo't meg tel­jesen, mert május 12-ike előtt a színházban három előadást tar­tott Carl Hermann, genannt auch Richard Morhaupt. 25 ) Azt hihetnők, hogy a városi tanács ki akarta küszöbölni a magyar színészetet a színháznak egy évre való bérbeadásával, dé 24 ) Kotsky és Lehner levelezése az Acta Theatraliaban. Ugyanott Kotsky szerződése is. 25 ) Lehner rendőrkapitány naplója : Pro Memoria.

Next

/
Thumbnails
Contents