Valló István szerk.: Győri Szemle 6. évfolyam, 1935.

Lám Frigyes: A győri német színészet története 1821—1849. I.

dagályos, de mindvégig érdekes átiratot Koltai Vidos József jegyző fogalmazta, s első helyen »Mezzo Szegedi Szegedy Károly, k. karna­rás és Tábla Biró, ugyi |mint ezen válosztmánynák elüluToje« irta alá. Győr vármegye közönsége meg is tett minden tőle telhetőt a győri magyar színészet érdekében. Atirt a ivaroshoz is. 45 ) »Igye­kezetünknek azon foganatja lett, hogy ezen Nemes Város már is a Szin Jádzó házát az ottan található készületekkel minden Bér és Fizetés nélkül Esztendőnként két, sőtt ha kívánt atnéK, több Téli Holnapokra is átengedni, és a Társaságot minden kitelhető kedve­zésekkel 'is pártolni kész légyen.« A város tehát két hónapra ingyen adja a színházat. A megye urai pedig! így mondják: »A Társaság számára hónaponként leg­alább is megkívántató ött száz forintok eránt olly Módon gondoskodtunk, hogy annak bizonyosabb bejöveltelét aláírásunk által is bátorságosétottuok a hat Logékat egy forintal, és az első Helyen 40 ülést 12 xrjával pengő pénzben minden egyes Játékra nézve felvévén.« A [megye a polgárságtól is elvárja a hiagyar színészet pártolá­sát. A 'város küldjön ki taglókat az alispán élnökflete alatt megala­kítandó »választmányba« a színházi ügyek irányítására. A városi tanács szept. 14. foglalkozott evvel az átirattal »a Magyar Szinjátzó Társosság, jelessen pedig a honnyi nyelv elől mozdéttása eránt« és Szakáts Mihály polgármestert és Czech János tanácsost küldi ki a megyével közös szinibizottságba. 46 ) Talán erre a választmányba vonatkozik Ecker János 1829-ilkfi naplóbejegyzése, hogy egyesület alakult Győrött a magyar színészet pártolására. E szerint nemi a Dr. Kovács Pál, Jankó István és Zmeskál István által 1840 nov. 28. alapított részvényes biztosító társaságé volt a kez­deményezés dicsősége. 47 ) A város ingyen átengedi a kebelbéli játékszint a Társaság­nak. 18 ) Komoly fellegek kezdték, tornyosulni a német múzsa egén. A városi tanács a köznemesség nyomására pártolni kezdte a magyar színészetet, amelynek érdekében igen sokat tesz,, talán nem is na­gyon szívesen. Koltai sokszor panaszkodik, hogy a tanács csak a német színészeket pártolta. A tanács jegyzőkönyvei azt bizonyítják, hogy anyagilag a harmincas évektől kezdve csak a magyarokat pár­tolták. 3. Német színészek 1829—1833. Willi és Holdnak 1829-ben még jó idénye volt. 120 előadást tartottak ápr. 20-tól október 27-ig, pontosan fizették meg a bért: 240 frtot. i A Theaterzeitung 1829. évf. 154—155. száma hirt ad arról, hogy október folyamán az egyébiránt jelentéktelen győri színházban Weick pesti színésznő háromszor vendégszerepelt; a Käthchcn von 4S > Levelezés 1829. 2350. 46 ) U. a. 47 ) Lám F.: Egy győri polgár a reformkorszakban. 131 —132. 48 ) Levelezés 1829. 2350.

Next

/
Thumbnails
Contents