Valló István szerk.: Győri Szemle 6. évfolyam, 1935.

Relkovic Davorka: Győri vonatkozású gusztár-dalok a bosnyák mohamedánoknál

tesen Buda s anyja után kérdezősködik U meg jobban búsul, mikor megtudja, hogy Zlala már anyjánál lakik. Egy hónap múlva a vezir újabb felszólítást intéz, vállalkozik-e valaki Ibro kiszabadítására, kincseit, sőt Hatka lányát is odaígéri az illetőnek — de senki sem jelentkezik. Közben Zlata egy elrejtett faliszekrényben Ibro által zsákmányolt magyar lovasruhákat talál s elhatározza, hogy kiszabadítja a szerelmesét. Fölveszi az egyenruhát, erősen szemére húzza az aranyszélű ernyős sapkát, mellére erősíti a császár s doge kitüntetéseit (érmeit), övébe két pisztolyt, közéjük tőrt erősít, derakára albán aranybojtokkal ékes fegyverövet s kardot köt, lábára sötét csizmát húz. Mikor tükörbe néz, felkiált: Hitemre mondom, anyám sem ismerne rám, hát még a győri bán! Lesiet az istállóba, lovára 2 takarót rak, az egyik aranyszegélyű, oldalt lógó ezüstbojtokkal, a másik keresztmintás, aranyhímes, medvepánttal ékes, köröskörül piros bársonypán't s erről ezüstbe foglalt hiúzkarmok függnek. A takarókat, hevederrel a lóhoz erősíti, ráadja diszes szűgyelejét, ráakasztja pisztolytáskáját, két arannyal és korallal ékes pisztolyát, tollas buzogányát stb. A ló 7 évig pihent, igen nyugtalan, de miután kendővel letakarja szemét, mégis megüli. Sietve lovafgol, hogy atyja meg ne lássa valahol. A vitézek által megjárt úton halad, a határon pedig lovához fordul: Vigyél, vezess tovább, mert nem ismerem az utat! S a ló viszi. Beköszön az éjtszaka, farkasok üvöltenek, hollók kárognak, a ló nyugtalankodik, de a lány bíztatja: nem bántanak azok téged, Ibro sok eledelt juttatott már nekik. Szerencsésen eléri a Rába síkságát, a félszemű Mária (csonka szobor) hídját és a csárdákat, ahol Tódor hidőr feltartóztatja, megkérdi, kicsoda, mily járatban van? Nem ijed meg, erősen rászól, ne merje feltartóztatni, ő János kapitány Komáromból, a bán tisztje, levelet hoz a győri bánnak, s ő helyettesíti a komáromi bánt az ifjú Mátyás (a győri bán fia) lakodalmánál. Akadály nélkül folytatja útját, a Rába ligetei után a győri mezőre ér, majd belovagol a városba. Â bazárban (piac) ülő lányok bámulják, kételkednek, nem török-e lovasa, oly törökös mozdulatai vannak. Elérkezik a nyolcemeletes kastélyhoz, melyen még egy kilencedik, rézburkolatú faemelet is van, csodálja a két terasszon épült, rendkívül széles, kövekkel kirakott várudvart, melyben a lakodalmi ünnep előkészületei folynak. Belovagol a várkapun, az őrség tiszteleg, lesegítik lováról. Az udvaron 30 leány kólót táncol, köztük legszebb a bán leánya Jela (Ilona). Melléférkő^zik, kissé rálép a lábára, megszorítja kezecskéjét s szerelmesen néz rá. A leány visszamosolyog, ettől felbátorítva kérdezi: hozzá menne-e? Ilona feleli: hiszen nem is tudom, ki vagy? Erre ismét Jánosnak, a komáromi bán tisztjének mondja magái s ígéri, hogy Mátyás esküvője után megkéri kezét. A leány beleegyezik. A győri bán is meglátta a vitézt és szobájába kérette. Ott három generális és négy kapitány társaságában borral kínálják, kérdezősködnek kiléte felől, s igen barátságosak. Ettől felbátorítva elmondja, hogy háztűznézőbe jött. A bán biztatja, csak nézzen körül, válasszon a lányok közül, ő is ad 100 aranyat. Jela közben lakásáról gondoskodik; gyönyörű szobába vezetik, bámulja a kristályüvegfálakat, s a drága bársony- és brokátszönyegeket, melyek a padlót borítják. -Q