Valló István szerk.: Győri Szemle 6. évfolyam, 1935.
Szemle - Zenei Szemle I.
perelnek, ajándékoznak és igazságukat keresik, csendesen, megelégedetten élnek, vagy a magasba törés vágya kergeti őket, panaszt emelnek, vagy maguk szereznek maguk igazának érvényt, földet szereznek vagy földet veszítenek, püspökökké lesznek, vagy egyszerű feledés lesz a részük. A 16. század végéig veszprémi kanonokok bosszú sora a felsöörsi prépostság ura; a 17. században azonban szinte feltűnő sokan lesznek felsöörsi prépostok a győri káptalan tagjai közül. Győri kanonok volt Temely István (1606—1609), a csepregi születésű Köntös János (1611— 1620), Lóny Mihály (1639—1610), majd babojellychi Berdóczy György (1645—1672) és liptófalvi Dvornikovich Mihály (1672—1689), a későbbi váci püspök. A későbbiek között győregyházmegyei pap volt Fuxhoffer József (1806—1814), valamint a jelenlegi prépost, Horváth Lajos is, a győri egyházmegyében kezdte meg egyházi pályáját. A Győrrel valami kapcsolatban levő személyek fölemlítése mellett nem lenne méltányos fölsorolásunk, ha nem említenők meg, hogy a hires padányi Biró Márton püspök is volt felsöörsi prépost (1729—1745); nem mellőzhetjük el a fehérvári és veszprémi kanonokok közül fölemlíteni legalább a következőket, akik e méltóságot viselléh: Darányi Jakab mester (1489—1496) és Újfalui András (1463—1479), Statileo János (1513—1529) és Zepsy Bálint (1535—1529), Rezy Pál (1547— 1552) és Szegedy János (1780—1806). Szegedy Rózának, Kisfaludy Sándor feleségének nagybátyja. — A mult századból pedig jóhangzásu nevek: Vajky György (1814—1830), Köves János (1854—1887) és Vurglicb Ágoston (1888—1916). Nagyon tanulságos a prépostság birtokairól és terheiről szóló fejezet. Ez nemcsak grafikonja annak a birtokhullámzásnak, melynek története ujabban annyira az érdeklődés körébe került mindenhol, mert hivatva van a magyar történelemnek is uj szempontokat kölcsönözni, hanem egyúttal annak is bizonyítéka, hogy a valamikor sokaktól irigyeltj an y a £Ű függetlenséget biztosító elég tekintélyes földbirtok ma csakugyan egyházi és közművelődési célbirtokká lett, s az erről való gondoskodás nagy lelki erő mellett is sok anyagi és erkölcsi áldozatot kivan. A terhek emelkedése, a kegyúri kiadások, a tólecsapolás folytonos labirintusai, a vagy on váltság, a halászati jövedelem elmaradása, az epületek fönntartása stb. azok a rések, melyek nemcsak a jólét utolsó árnyékát is elkergették a birtokló körül, hanem a puszla anyagi egyensúlyt is nagyon sokszor veszélyeztetik. És amig a magyar föld fölött ilyen bágyasztó, mindent megbénító válság vihara viharzik, addig a Danaidák hordájának nyilasai csak tágulni és nem szűkülni fognak. Nagyon szemléletes lett volna a birtoktörténetet térképpel is megmutatni és a birtokváltozást így is rögzíteni; a tisztán neveken és elképzelésen alapuló fogalom halvány marad. Még izgatóbb lett volna a prépostság népének a történelem folyamán való követése: kik voltak a régi lakosok, hova menekültek, kik a nyomukba lépő telepesek, honnan cserélődtek ki a cselédek? Kik a mai lakosok ősei? Nemzetiségi kérdés tekintetében van-e közöttük fajmagyar? Milyen a szociális életűk? Milyen volt a szomszédokhoz képest? Ha evvel a fejezettel gaz-
