Valló István szerk.: Győri Szemle 6. évfolyam, 1935.

Kristóf György: Dunántúli írók — Erdélyben II.

politikai irata, ezt Kármán Urániája és művei, Báróczi Sándornak Védelmeztetett magyar nyelve, a különböző grammatikák és »esdeklesek«. A magyar nyelv politikummá lett, ameílyet immár nemcsák az irók tárgyalnak, hanem

1 a pozsonyi és erdélyi országgyűlések is. S ekkor kezdett aztán kiderülni az is, hogy az imperiumban nemcsak magyarul beszélő alattvalók éjinek, hanem tótok, svábok: románok is stb. Sőt kipattant az 1790—91-^ki erdélyi országgyűlésen az unió gondolata is, vagyis tudatossá vált az, hogy Erdély küfön állam. Mindezekről hallott a húszéves Kisfadudy is a szülei házban s így homályosan kavargott is valami az agyában. Ezek után már nem meglepő, de egyenesen mathematikai pontossággal, logikusan előálló élmény az, amikor a termeszetijeg; Ss annyira különböző Erdély határán ráömlik és elborítja egész lényét az a tudat, hogy ő most hazájától válik

1 s egy más államba lép áft, hogy észreveszi a nemzetiségi viszonyokat^ hogy a Királyhágón és környékén csupa románok laknak, és végül nem meglepő, hogiy e reáomló hatások alatt eltökéli magát

f hogy,magyarul fog,irni, hogy a magyar nyelv által igyekezni fog nemzetiségünket életben tartani. Kisfaludynak Erdélyből a nyelvin kivül tulajdonképen nincs más tapasztalata és emlékezése. Korának a magyar nyelvre vonatkozó gondolkozása és törekvése annyira úrrá lesz rajta, hogy egyébre nem is figyel, csak erre az egyre. A dunántúli ősi nemesi sarjadékot ez az egy gondolat és ez az egyetlen, a nyelvi tapasztalat mindén mással szeműén magához kötötte s egy egész életre szóló tudatos elhatározásra indította annyira, hogy íme még négy évtized múlva Ujfalvy előtt is csak nyelvi emlékezéseit Sorolta fel. De azt emlékezetben tartotta számára, a kor eszmeáramlatának megfelelően Erdély nyelvi probléma volt, más nem érdékelte. Amit Erdélyből megismert, helyesen és lényeg szerint ismerte föl, sőt korát ,és a kort messze megelőző világossággal, a maga sorsdöntő valóságában ité'te meg a nemzetiségi kérdést. Legtöbbet s legrészletesebben ismert meg Erdélyből á dunántúliak közül Széchenyi. Sokat utazott, úgyszólván viTágjlátott férfiú volt. Tehát volt gyakorlata a vidék

1 és a lakosság megfigyelésében. Aztán társadalmi és személyes 'kapcsólatainálíogva nemcsák legkényelmesebben utazhatott, hanem valamennyi között leginkább számára nyilott meg minden ajtó és őt fogadta be minden társadalmi osztály. Rendkivü

1

! szellemeket jellemző éles és fáradhatatlan tekintettel figyel is mindent, természeti alakulatot és emberi alkotásokat, az utak állapotját, a lótenyésztést, történeti hagyományokat, élő társadalmi szokásokat, az erdélyi ember íejlkét, a transszilván életet. A reális és most is épen idegesen unatkozó Széchenyi mégis kevéssé van elragadtatva, főként az erdélyi lélektől, annak! kicsinyességétől és önzésétől. De a jót is észreveszi: Kolozsvárt ráeszmél äz Erdélyt jellemző vallási türelmességre. A románságról rokonszenves hangon emlékszik meg, a szászokról kevésbbé. Naplója telve van világpolitikai reflexiókkal. Erdély: külön államisága, különállása szemében nem égető probléma. Nem tűnik fel néki Erdély különállása, mert hisz Erdélly is a császár birtoka s mint