Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Dsida Ottó: A magyar nemzeti gondolat és a Kisfaludyak

gálatában küzdeni és pedig nemcsak' mint egy a sok közül, hanem azt lehet mondani egyedül, saját szenvedéseivel és pusztulásának árával szolgálta magát az eszmét, a kereszténységet, a nyugati művelődést. Ez a hazafiság ugyanaz, ami Szent Istváné, az. ami Nagy Lajosé vagy Hunyadi Mátyásé, de tovább fejlődve még ideálisabb ez a hazafiság, ;

az Eszterházy nádorok, Pázmány Péterek és Zrinyi Miklósok hazafisága. Szebb napok, küzdelmes idők egyaránt váltakoznak a magyar Annalesek lapjain, de ez a kifejlődött, megnemesedett, önmagáért élni tudó, de egyúttal minden szép és nemes érdeket védeni tudó fennkölt honszerelem átragyog az egész millenium történetén, betölti a trianoni levertség napjait is. Különböző eszmeáramlatok vibrálnak mostan; igazán nem könnyű eligazodni köztük, hogy mi a helyes, mihez csatlakozzunk, mi ellen küzdjünk; maga a nemzeti gondolat is egyike azoknak az eszméknek, amelyek körül nagy harc folyik, minden év egész litter aturát hoz létre e téren a nagy nemzeteknél; egyik oldalon túlzott pogány sovinizmust hirdetnek, gyűlöletet, elzárkózást, visszatérést Wotanhoz, visszatérést a pogány táltosokhoz; elzárkózásból, hideg közönyből, szeretetienségből, önzésből új élet, szebb és nemesebb élet nem származhatik sem egyesek, sem társadalmi osztályok, de nemzetek számára sem. A másik oldalon a kozmopolitizmus gondolatával találkozunk, amikor Moszkvából harcot hirdetnek a nemzeti eszmények ellen és világpolgárrá akarnak tenni mindenkit, megpróbálnak kiirtani ezen a téren is mindent, az emberi lélekből, aminek magvát a Teremtő az ő végtelen bölcseségével oda beoltotta. Vigyázzunk, ne menjünk lidércfény után; sem az egyik, sem a másik nem az emberiség boldogulásának, a magyar nemzet jövőjének az útja; a magyar nemzeti gondolatnak továbbra is élnie kell úgy, ahogy az a fokozott történelmi fejlődés és tökéletesedés folytán kijegecesedett; meg kell benne lennie a természetes faji vonásnak is, de e mellé oda kell helyeznünk mindig azokat az átfogó erkölcsi, lelki motívumokat is, amelyek a középkor eszmei örökségeként maradtak reánk; a mi nemzeti érzésünk és honszer etetünk nem lehet azonos csak a fajszeretettel, mert hisz ekkor le kellene mondanunk a testvérek millióiról, akiket a Gondviselés bölcsesége tartott sorsközösségben velünk Szent István koronája alatt; a mi nemzeti gondolatunknak magyarnak kell lennie, de e mellett átfogónak is, hogy benne helyet találjanak mindazok, akiket közös kultúra, közös eszményiség, ezer esztendőnek dicsőségben és szenvedésben közös évszázadai kapcsoltak össze nem egy fajjá, de egy ezeréves nemzetté. A magyar nemzeti gondolat hirdetésében irodalmunk mindmegannyi jelese közt ott találjuk a Kisfaludyakat, ők megértették a történelmet, a magyar szellemnek és léleknek a történetét és minden magyarságukkal, honszerelmükkel együtt bele tudtak illeszkedni tágabb perspektívákba is és ezáltal csak ismét a nemzet ügyét szolgálták. Történelmünk egész folyamán élt a nemzet minden rétegében ragaszkodás az ősi múlthoz, a hagyományokhoz, ennek az érzésnek fenn is kell maradnia, mert halálra van ítélve az