Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Borsiczky Oszkár: Polyhymnia

Borsiczky Oszkár: Polyhymnia. 63 Polyhymnia. A zene eredetére akarok néhány adattal rávilágítani. Éneklő képességünk ép oly 'régi, mint beszélő tehetségünk és nincs semmi oki, hogy a beszéd és az ének kialakulását különböző időpontra helyezzük. Sőt az énei, utánzása hangszereken is a legősibb időkre visszanyúlik, amit pl. Mózes I. könyve igazol (4. fej. 21. v.), mely szerint Kain hetedik ivadéka a hegedülésnek és lantolásnak volt föltalálója, ami tehát még az ősember korában, a vízözön előtt történt. A mitológia Szerint a zene múzsája, Polyhymnia, müvésztestvéreivel egyetemben Zeus és Mnemosyne gyermeke volt. Nem fejti meg ez a származtatás a zene eredetét, de régiségére mutat rá. De ki tudná emberi képességeink kibontakozásának fázisait visszagöngyölgetni? A folyók eredetét a térben fölkutathatjuk, de az időben a történések folyományát csak történeti adatolt alapján rekonstruáljuk, vagy ezek híján hipotézisekbe; kombinációkba bocsátkozunk. A zene legrégibb eredetéről bizony gyéren vannak adataink. Nem is az a célja jelen soraimnak, hog:y

: a zene eredetét általában fejtegessem, hanem, hogy rávilágítsak az európai értelemben vett zeneművészet eredetére. Ez a zene a művészet minden kellékével föl van ruházVa s 'egyedül méltó a Polyhymnia! névrq s a többi művészettel rokon testvériségre. Ez az európai értelemben vett zeneművészet mai egész gazdagságában a keresztény szellemből nőtt ki és gyökérszálai a liturgikus énekből szívták az éltető nedvet. A zenetörténeti művek tanulmányozásánál olyan érzésem támadt nem ritkán, mintha dzsungelbe tévedtem volna. Kevés fogható tényből a vélemények, következtetések özöne vett körül. Bizonyos dallami, ritmikai elemekből, hangnemek kialakulásából, egyes motívumokból, formákból, hangszerekből, zenei eseményekből, hasonlóságokból más népek zenéjével szövődnek a megállapítások, melyeket sem részletezni, sem elbírálni nem tudnék. De sok évi böngészgetés után rátaláltam a dzsungelből kivezető útra, jelentős történeti adatok nyomán eljutottam arra a világos tisztásra, hol az igazi Polyhymniával találkoztam, amint ezt a fönt kiemelt tételben kifejeztem. Mikor a soproni Szabadegyetem 1933. évi sorozatában erről előadást tartottam, több oldalról úgy nyilatkoztak, hogy a zene eredetének ilyen megvilágításáról még nem volt tudomásuk, nem volt kialakult véleményük. Ezért adom közre fejtegetéseim rövid foglalatját a győri Kisfaludy Irodalmi Kör emlékalbumában, talán nem ok nélkül számítva mások érdeklődésére is. A tétel igazolására szólni akarok: 1. a liturgikus ének ősiségéről; — 2. befolyásáról a modern zenére; — 3. a ipogány népek zenei elmaradottságáról.