Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.
Halasy-Nagy József: A történet ritmusa
igazságosság állama, mely segíti az egyént, hogy napfényre hozza mindazt a jót, mi benne van, de nem önző magának, hanem a közösségnek, mert az egyén sem 1 lehet /boldog ott, ahol & közösség nem ad biztos alapot e boldogságra. Ma Othmar Spann hirdeti ennek az univerzálizmusnák a szükségességét, mely az egyoldalú individualista vagy kollektivista jellegű állam — a jogállam ,és a hatalmi állam — helyett az igazi lállam békéjében egyesítené az egyéneket és társadalmi csoportokat, az u. n. rendekét. Példaképen a középkor fénykorára, ía 12. és ia 13. századra szeret hivatkozni, mikor legalább nagyjában egyensúlyban voltak az európai történet individualisztikus és kollektivisztikus erői. Ä dolog természeténél fogiva azonban az [ilyen egyensúlyi helyzet nem lehet állandó. A valóság változást és küzdelmet jelent. Az állandóság a szellem régiójába, az ideálok világába tartozik. Az ilyen állam és az ilyen társadalom csupán örök eszmény, amelynek értéké azonban abban áll, hogy a valóságot formáló ember szeme rajta pihenhet, mint valami mintán. Ilyen örök eszmény a Jézus Krisztus hirdette Isten országa is, ahol megkapja az állam azt, ami megilleti (»a császárnak, ami a császáré«), s alz egyén fcem kénytelen a maga életét megöldökölni. Ott, ahol Valósággá válik az evangéliumi parancs: »egymás terhét hordozzátok !«, nem éleződhetnek ki az individualizmus és kollektivizmus ellentétjei, mert egyén és köz Isten békéjében munkálkodnak az egyetlen nagy cél: az isteni igazságosság művének megvalósításán. Itt a szabadság nem válik ártó szabadossággá és a megkötöttség súlyos béklyóvá, mert hidat ver köztük a szeretet szabadon vállalt önfeláldozása. A közösségi sem lesz pillanatnyi érdekekből összeverődött érdekszövetkezet, hanem mély bensőségből és segítő szándékból fakadó életközösség, amely diadalmaskodni' tud minden partikulárizmuson, akjár a köz, akár az egyén részéről eredjen az. Jól tudjuk azonban, hogy a szentek álma az Isten országáról és a filozófusoké az »igazi« államról örök ideálok, melyek' nem eleven emberek testére vannak szabva. A (Valósághoz nemcsak a jó, hanem a rossz is hozzátartozik. A teremtés művén nemcsak Istennek, hanem Sátánnak, a tagadás szellemének [kezenyoma is rajtja van. De éppen (ez a bizonysága, hogy ez a mű változtatható. S az ember feladata, hogy a jó irányában igyekezzék változtatni: Isten és ne a Sátán munkatársa legyen. Ezért kell, hogy a szentek és bölcsek meg reményvesztetten jis újra meg újra odaragyogtassák az eszményi társadalom képét (az emberek szeme elé. Ebben a feladatiban az'Evangélium |nem'feszi fölöslegessé sem Piátont, sem Spannt, sem a nagy szociális pápa Rerum novarum encyklikáját. Az 'eddigiek magyarázatul szolgálhatnák arra is, hogy Ise tiszta individualista, se tiszta kollektivista társadalmi berendezkedés nincsen az emberiség történetében. Nincs, mert ezek csak, határértékek, melyek Között mozog! a történeti élet, a nélkül, hogy akár az egyiket, akjár a másikat teljesen elérhetné. Az emberi lélekben mind a [kjét irány benne van, s annál erősebben akar érvényesülni a másik, minél közelebb 1 jutott az egyikhez. Az elméleti
