Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.
Halasy-Nagy József: A történet ritmusa
ki a tudattalan lázadását lirja megi a tudatos ellen, s általában a panerotizmus öntötte el (az európai irodalmat, mely nem egyéb, mint az én megtagadásának és a másik fél által irányítottságának tétele. Politikában pedig tudvalévően halott a liberalizmus, s a jogállam helyébe a diktatúrák, a szabadságot biztosító törvények helyébe <a feltétlen engedelmességet követelő parancsok léptek a világ nagy részében. Hol van az egyén, aki lénye korlátlan kiéléséről mer ímég álmokat szőni? Örül, ha létét egy-egy inagy közösség ölén úgy ahogy eltengeti, A történet szekere olyan utakra tért, ahol a talaj kemény betonba ágyazott egyéni sorsokkal van kikövezve, s a szekéren nem irgalmas szamaritánusok, hanem ércöklü harcosok ülnek. Ma általánosan elismert tétel, hogy az individualizmus szelleme beteg), s helyéble a szociális érzésű ember kivan lépni, A háború ákarva-akaratlan igába törte az emberi önzést. Belekényszerítette az egyént a nagy közösségbe, mellyel már-már alig érezte az összetartozását. Ezzel erősítette az antiindividuálista törekvéseket, s így lett lélekben is a háború sorsforduló. Az én általános háttérbe szorítását mutatják az olyan művészeti törekvések is, amilyen pl. az impresszionizmus, s még inkább a kubizmus, melyek a dolgok benyomását akarják adni csupán. A »neue Sachlichkeit«, mely a tárgy mögé száműzi az alanyt. Vagy az olyan alkotás, mint Joyce Ulysses-e, ,ahol a hős semmi más, csak a világ felé fordult nagy sensorium, melyen a maguk valósága és zűrzavara szerint zuhognak át a dolgoík és események. Mindezekben az én csupán paszsziv tükre a világnak, ahol széthull az laWarat egysége és éppen ezért, ez a passzív egyén nem 'is cselekszik többé, hanem türi, ami történik vele. A kapitalizmus védői is abban fáradoznak, hogy áthangolják az egocentrizmusó ;. Hogyan lehet ez? Hogyan érezhetik meg a vezető elmék az idők fordulását, s hogyan csaphat át az individualizmus a kollektivizmusba? — Ugy, hogy mint fentebb jis láttuk, az emberi lélekben mind a két iránynak és értékrendszernek a csirái benne rejlenek. Egyének vagyunk, akik nem tudunk élni közösségek nélkül, ,s lelkünkben szakadatlan harcot /viv az érvényesülésért az Én és a Más, az egyén és a köz. Hol az egyik, hol a másik kerekedik fölül. A valóság egyedekből áll ugyan, de az egyedek mindig csoportodat alkotnak. Az individualizmus és kollektivizmus kizárólagosságra törekesznek, s vitájukat épp úgy nem lehet eldönteni, mint azt, hogy a rész volt-e előbb vagy az egész? Triviálisabban: a tyúk volt-e előbb vagy a tojás? A tények ugyanis erre semmit se mondanak: ezek együtt mutatják a részt és az jegészet, a tojást és a tyukpt. Világnézet dolga, tehát ösztönös vonzalom dolga, melyiket részesítem előnyben. Ha az egész mellé állok, akkor idealista vagyok, űki hiszem az egyetemes rend és a teremtés uralmát a részekből alakult lassú fejlődés zűrzavaros próbálkozásai fölött, s vele a nagy közösségek előbbre való voltát az egyéni törekvések kisded érdekharcain túl. Ha pedig 1 azt mondom, hogy /a részek harmóniájából alakult M az egész és ia részeket istápolom éppen le harmónia ki alakulhatása kedvéért, akktor a természetes erők hive vagyok, s az evolúciós
