Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.
Halasy-Nagy József: A történet ritmusa
s megbéníthatják akaratukat, isőt az ellenkező véglet felé sodorhatják, mint Madách Ádámját, de ennek a fordulatnak forrása mindig az érzelem, s [nem 1 az értelem. Ez iaz oka, hogy individualizmus és kollektivizmus sohasem a tévedéseiken buknak meg, hanem )a hiányaikon. Mert nem az igazságuk tartja őket életben, hanem a bennük rejlő értékpozitivum, s ha ez erőtlennek bizonyul, a keserű (kiábrándulás eldobatja őket az emberrel, aki egyik vagy másik iránytól várta létének boldogságát. Az ember ugyanis individuálisztikus vagy kollektivisztikus életformában egyaránt boldog akar lenni, igazi emberi életet akar élni, s na ezt az egyik úton nem találja, szükségképen a másikra fog fordulni. De hát nincsen más út és imás [életforma az ember számára, csupán csak ez a kettő? Szükséges az, hogy történetünk e két szirt között hullámozzék, s létünk hajóját vagy az individualizmus Scyllája vagy a kollektivizmus Charybdise fenyegesse állandó (veszedelemmel? Hogy erre a sorsdöntő kérdésre felelhessünk, magához az emberi természethez íkell fordulnunk, hiszen ennek ,alapvető jellemvonásai öltenek testet az individualizmus és a kollektivizmus eszméiben. Tagadhatatlan tény, hogy minden természetes valóság egyed. Az egyetemesnek hordozói lis az egyedek. Nincsenek külön fajok és faji egyedek, hanem \a faj is egyedeiben léi. Ez alól az ember sem kivétel: az emberi íaj éppen úgy, imint a kulturális közösségek? — család, község, lállam és nemzet — emberegyedekben élnek. Lényeges mozzanat az, bogy minden egyed valami egyetemes mozzanat) hordozója, s nélküle egyedisége sem volna megvalósítható. Az [élő lények minden egyede tagja egy láncnak: a faj életének', amelyben meghatározott és egyedül való helye van. Az ember is a történetből él: jelenét múltja határozza meg és törekvéseinek ez az összesűrített idő ad irányt. Az emberiség Comte .szerint két részből áll : a halottakból és az élőkből, s a halottak többen vannak és hatalmasabbak, mint az élők. Nincsen tehát éni élet, amelyben csodálatos módon ott ne szerepelne a más, mégi pedig nem egyszerűen azzal, nogyi van, hanem, hogy tevékeny tényezőként áthatja, irányítja ezt az éni életet. Ezért van jigazsága Aristoteles-nok, aki szerint az ember társas lény, Társas lény a múltjánál, de egyúttal a jelenénél fogva is-, mert ez a mással rvaló kapcsolata, a társasága olyan tényező, melyet minden lépésénél figyelembe kell vennie. Egyéni életet csak a má-» sokkal, élőkkel és halott embertársainkkal harmóniában vagy küzdelemben, tehát társas íérintkezésben, találkozásban tudunk élni. *S ez a természetes helyzet az ember tudatában is visszatükrözik. Nemcsak az énemnek, hanem a másnak tudata is ott rejlik abban íaz eszméletben, melyet létemről alkotok. Sőt különös, de la valóságnak teljesen megfelelő igazság az, hogy (még időben is előbb eszmél rá az ember a másra, mint önmagára. A kis gyerimek soklkal előbb tud az édes anyjáról és a környezetéről, jrnint önmagáról, s mégi, mikor [beszélni kezd, akikor is harmadik személyben említi magát, mint egy valakit a sok más valaki és a dolgok között. Aránylag elég későn eszmél rá arra, íhogy ő egy én, ,aki központ a
