Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Költemények (a Kuncz-emlékszámban) - Mentes Mihály: Harmatcsepp és Isten

Harmatcsepp és Isten. Szegény sóvárgó gőgös kicsi ember, Nem tudod kiinni : olyan nagy a tenger, Nem tudod fölmérni, azért tagadod, Pedig rajta ring-reng apró csónakod. Szemedbe nem fér, csak pár kicsi hullám, Mely tart téged, bárkád alá simulván. Dióhéj-csónakod füttyös szél viszi. Azt hiszed : te vagy a nagy s a tenger pici. Ha szilaj kedvében olykor háborog, Zsarnok-haraggal megkorbácsolod S ha megkíméli apró életed, Magadnak zengesz himnusz-éneket. En dióhéjban harmatcsepp vagyok : Bennem a Napnak csöpp képe ragyog. De bátyám a tenger, amelybe a Nap Lángjai láva-tűzként hullanak. Kis harmatcsepp csak egy sugárt bir el, De tudom, az égen nagy fényhid ivei. Es nagy a vágyam '. tenger legyek én is, Enyém legyen mind az ég is, a fény is. A szomjúságom nem hiába ég : Magához emeltet napjával az Eg. Mit bánom, hogy csak harmatcsepp vagyok itt lenn : Tenger leszek és enyém lesz az Isten.