Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Hoffmann Adolf: Győr gyáripari vonatkozásai

dolva, veszedelmei lássunk ebben a már-már világszerte kibontakozó gazdasági rendszerben. Nem', is kell ujat feltalálnunk: hogy hogyan nem szabad csinálni, azt már megmutatta a meggondolatlanul elhamarkodott orosz példa, hogy hogyan lehet megcsinálni, arra Olaszország ad követésre méltó irányítást. A tervszerű gazdálkodást, a német Planwirtschaft szolgai lefordítása szerint: tervgazdaságot csak akkor lehet zökkenés és megrázkódtatás nélkül bevezetni, ha megmaradnak és felhasználtatnak a jelenlegi — kétségen kívül igen nagy eredményeket, hatalmas fejlődést létrehozott — kapitalisztikus gazdasági rendszer előnyei, annak kinövései és káros hatásai nélkül. Ha az egyéni tevékenység és kezdeményezés kellőképen kihasználtatikj, ha a magánvagyon gyűjthetésének buzdító, ösztönző hatása érvényesülhet, ha megfelelő felügyelet és ellenőrzés mellett magák az érdekeltségek fogják a gazdálkodást irányítani, a termelést és fogyasztást úgy összehangolni, hogy sem fölösleges készletek ne keletkezhessenek, se áruhiány be ne állhasson (vagyis egyrészt azt és annyit termelni, amire szükség van és másrészt csak azt és annyit termelni, ami értékesíthető), továbbá, hogy megfelelő jó minőség mellett olcsó áron jussanak a termel vények a fogyasztóhoz; úgy azonban, hogy mindegyik fél megtalálja a maga számítását, tehát tisztességes polgári hasznát a termelő és megfelelő ellenértéket a fogyasztó, akkor majd megszűnnek a mai kirivó ellentétek, akkor a munkához való joga és kötelessége révén mindenkinek meg lesz a 'biztos és nyugodt, emberhez méltó megélhetési lehetősége. Helytelen az a beállítás, melyet ma gyakran lehet hallani: szabad keresdelem vagy gazdasági anarchia, mert hiszen szabad kereskedelem, vámmentes kereskedelem már régen nincsen és éppen az egyes, ma gazdasági harcban álló államok tervszerű együttműködése teszi majd lehetővé a vámhatárok lebontását és ezzel az igazi szab adkereskedel met; a "jövő prognózisa tehát! a renti beállításnak éppen az ellenkezője: tervgazdaság és szabadkereskedelern. Nem tartanám befejezettnek ezt a kis tanulmányt, ha nem tenném vizsgálat tárgyává azt is, mit lehet és mit kell tennie a Széchenyi-Társaságnak a győri és ezzel együtt az egész magyar gyáripar, a magyar gazdasági jövő érdekében. Semmi mást, mint hűségesen követni annak a nagy férfiúnak, a legnagyobb magyarnak nyomdokait, akinek nevét zászlajára irta ez a Társaság: szeretni, pártolni kell ennek a hazának minden munkamegnyilvánulását és erre a 'szeretetre meg kell tanítani azokat is, kik ma még nem érzii^ át a hazai ipar pártolásának szent kötelességét, akik még ma is angol vagy angolnak nevezett cseh szövetet kérnek és ajánlanak, akik még ma is cifranevü külföldi autóval rongálják a vérünkkel és verejtékünkkel megépített országutakat, aklik még ma is külföldi gyógyszereket és egyéb cikkeket használnak, csak azért, mert azokat hangosabb, feltűnőbb reklámmal kínálják, mint a mi gyártmányainkat. Nem szabad azt hinni, hogy egy ilyen, aránylag kis társaság ezirányu munkája nem jelent sokat; igen is sokat jelent, még pedig