Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Hoffmann Adolf: Győr gyáripari vonatkozásai

Győr gyáripari vonatkozásai. Győr — gyárváros! Alom, melyet néhány évtizeddel ezelőtt kezdett Győr közönsége álmodni és amelyet a néhai »Ägyugyar« és a szárnyaló fantáziával fényes jövőbe néző képzelet által elgondolt »Iparcsatorna« létesülésével már-már valóra válni is látott. Aiom, melyet az egész világ szép álmával együtt megzavart, megcsúfolt a világháború; álom, melyét Nagymagyarország álmával együtt gyászos valóra ébresztett Trianon, melyből gúzsba kötve, majdnem kilátástalanul vergődve, de mégis bizakodással keressük a feltámadást, a megújhodást. Bizakodva, mert hisz máris megnyilvánult, működni kezdett a természet mindent kiegyensúlyozó ereje és munkája abban, hogy elpusztult, elgyengült ipartelepeink helyett ujabb, sok reményre jogosító telepek keletkeztek. Bármily károsan mutatkozik is a háború által életrehivott és a háború után elterjedt és még mindig növekvő külföldi autarkia, önellátás hatása egyes gyárainkkal, iparainkjkaij szemben, mégis ennek köszönhetjük a saját autarkikys berendezkedésünk eddigi legjelentősebb eredményét: textiliparunkat. De erről más helyen lesz szó! Azonban bármennyire szükséges és bizonyos mértékben indokolt is a bizakodás, mégsem szabad szemet hunynunk azelőtt a kétségtelen tény előtt, hogy szegény, kis országunk autarkiája távolról sem tudja (pótolni azt a veszteséget, amit nekünk a többi — elsősorban az utódállamok időközben megerősödött önellátó felkészültsége, soha többé vissza nem fejleszthető autarkiája okoz. Mert arra csakugyan nem lehet gondolni, hogy mezőgazdasági terményeink és állattenyésztésünk egykori nagy fogyasztói: Németország és Olaszország valaha is visszafejlesszék óriási mértékben felfokozott, önellátást célzó mezőgazdaságukat és állattenyésztésüket. Éppen úgy nem fognak az utódállamok sem lemondani a bizonyára nagy áldozatokkal megteremtett és ma már népességük jórészének kenyeret adó ipari termelésükről sem. Hiába minden erőlködésünk; fánk, vasércünk, sónk, gyapotunk, petroleumunk és még sok-sok mindenféle nyersanyagunk nincs, ezeket külföldről kell beszereznünk. Sokkal jobban vagyunk tehát mi a külföldre rászorulva, mint az mireánk, amihez meg az is hozzájárul, hogy a külföld folyton tökéletesbedő és terjedő ipari autarkikus berendezésével lehetetlenné tette olyan termékek előállítását is, melyéknek exportáiása azelőtt minden nehézség nélkül lehetséges völt. Szinte mondanom is fölösleges, hogy ezeket a nehézségeket mennyire felfokozzák még a behozatali, kiviteli, valutáris és egyéb, azelőtt nem is ismert nehézségek. E tekintetben Győrt illetőleg elég volna az 1896-ban létesült Waggongyár helyzetére utalni, honnét a háború előtt Szerbiába, Romániába, Bulgáriába, Törökországba állandó szállítások történtek, nem iis szólva azokról a tengerentúli szállításokról, melyek világszerte ismertté és megbecsültté tették a »Gyor, Ungarn« nevet,