Valló István szerk.: Győri Szemle 4. évfolyam, 1933.
IV. évfolyam. 10. szám. 1933. december - ADATTÁR - Lám Frigyes: T. G. Schrőer német író győri emlékei
latin és német költészetre lelkesítette őt: az »ebadta« és »kiüt/ateremteite« szólásokat lávollarlotta magától, bár tiszta magyar accentussal tudta beszélni a nyelvet. Győri magyar pajtásainak sohasem tudta megbocsátani egy-egy erősebb tréfájukat. Szülei karácsonyra csomagot küldtek neki süteménnyel. A pozsonyi diós és mákos patkók már akkor is híresek voltak. A küldött doboz épen akkor érkezeit, mikor Schröer nem volt otthon. Barátai kibontották és megették az egészet, csak morzsát hagytak. A hazatérőt ráadásul még ki is csúfolták: ez a — Schröer szerint — »betyaros magaviseletük* nagyon bántotta őt. Volt még egy másik kellemetlen élménye is Győrött, unely farsangi utazásával függött össze. Farsang után Pozsonyból visszajött Győrré. Egy másik, idősebb pozsonyi Inémet diák volt az úlitársa, aki szintén azért járt iskolába Győrött, hogy magyarul tanuljon. Egy kereskedővel együtt jöttek szekéren Pozsonyból Magyaróvárig. Magyaróváron egy r másik alkalmatosságot kellett volna igénybevenniük: de ez a szekér érkezésük előtt már elindult. A nagyobb fiu most igen bő ebédet rendelt kettőjüknek, amely felemésztette Gottfriednek majdnem egész útipénzét. Alig maradt valamije. ^A nagyobb fiu elhatározta, hogy gyalog teszi meg' az út hátralevő részét, hisz az. alig négy mértföld! Gottfried, aki gyönge természetű volt, szivesebben bérelt volna kis pénzért egy szekeret, de akaratát a nagyobbikkal szemben nem tudta érvényesíteni. Esett azi eső, az út últalán sár volt. Magyaróváron tíd kezdődött »az igazi Magyarország«: (mondja gúnyosan öregkorában Schröer) rossz utakkal és mérföldnyi kerületben semmiféle ház. Rossz időben a kocsikázás öttevényig hat—hét órát tartott, és ezen az úton akkoriban körülbelül a távolság felén Óvár és Öltevény között egyetlenegy csárda volt csupán. I A fiuk azt hitték, hogy r estérc Öttevényig érnek, ha nem találkoznak útközben szekérrel, amely őket Győrbe vinné. Több mint két óráig gázoltak már az országút (sártengerében és még nem is volt látható az a bizonyos kocsma. Gottfried olyan fáradt lett, hogy nem tudott lépést tartani a jóval erősebb társával. Ennek pedig eszébe sem jutott, hogy lépéseit lassítsa: szegény Gottfried egyedül maradt az országúton. Leszállít az éj, azt hitte, hogy a fáradtságtól legjobb volna lefeküdni és meghalni. Végre, miután öt óráig így botorkált a sárban és a sötétben, kutyaugatást hallott, világosságot látott és megérkezett a magányos csárdába. Ott ült már a társa, előtte kolbász, amelyből dóizüen falatozott. »No hát, itt vagy? azt hittem, hogy egyenest Győrbe szaladtál!* Gottfried nem szólt semmit sem »az utálatos társhoz*, egy kis kenyeret evett és bort ivott, aztán pihennii akart. Erre azonban nem lehetett gondolni, mig az utolsó vendégek nem fizettek és el nem kotródtak. Most szalmát hintettek a földre és a fáradt fiu alvásnak dült. Alig aludt el érezte, hogy valami hideg futott végiig az arcán. Felébredt és azt látta, hogy a még kivilágított ivószobában egy sereg patkány futkosott, az alvóhoz jött és azon keresztül ugrott füttyentve ós sziszegve. Nem volt maradása a földön Gottfriednak. Végre az asztalra mászott fel ós ott töltötte az éjtszakát. Akkor vesztette el copfját az
