Valló István szerk.: Győri Szemle 4. évfolyam, 1933.
IV. évfolyam. 7-9. szám. 1933. szeptember-november - ADATTÁR - Hudinka Antal: Hochburg János Miklós győri élelmezési tiszt jelentései fogoly törökök váltságdíjairól
Hochburg János Miklós győri élelmezési tiszt jelentései fogoly törökök váltságdíjairól. Ä magyarországi török uralom adózásai között külön fejezet illeti meg az elfogott rabok kiváltásának a kérdését. Erről Salamon Ferenc (MO. a török hódítás korában 1865. 233 1.) annyit mond csak, hogy »volt a be nem hódolt országrésznek egy külön terhes adója: családok, községiek, megyék roppant sokat fizettek a töröknek az elfogott rabok kiváltására«. Hogy körülbelül mennyit, arra nézve idézi Eszterházy nádor 1641-1 levelének következő helyét: »kevés év leforgása alatt néhány ezerre lehet tenni azon lelkek számát, kiket különböző alkalommal a török fogságra vitt az országból ... Eme foglyoknak a török rabságból való megváltására 4 vagy legfeljebb 5 lév alatt a magyarok erszényéből több mint 200 ezer forint vitetett ki Törökorszagba.« Hát ha annyi pénz vándorolt a törökök zsebébe 4—5 év alatt, mondjuk 1636-tól 1641-ig, milyen töméntelen pénz ütötte a fnarkukat magyar rabok váltságául 1435 óta! Ekkor kezdte t. i. a török történetírók szerint a török had hazánkat rabolni. Hogy aztán a kezdeményezők közül a magyarság is azt lés annyit csípett el, akit és amennyit csak birt, az csak egészen természetes. Valamint az is világos, hogy ;a magyar mindig hátrányban volt a törökkel szemben, hiszen ez 1526 óta mind beljebb és beljebb nyomult az országba, úgy, hogy 1600 után csak egy keskeny karéj maradt belőle a magyarság kezén. Mikor aztán I. Lipót, már bem is emlékezve arra, hogy a Habsburg-ház 1526-ban avval a feltétellel jutott a magyar trónra, hogy, a német birodalom hadi erejével segíteni fogja az országot, hogy a török igától szabaduljon, 1683-ban megindította az ország felszabadítását, a keresztény seregek az 1687-i nagy-harsányi csatáig évről-évre annyi törököt ejtettek rabul, mint soha az előtt. Igaz, hogy törökké lett városaink török őrségei jórészt szabad elvonulás kikötésével adták viszsza városainkat, akiket Badeni Lajos s a többi vezérek fedezettel a török határig kisértettek, mégis elég alkalom jnyilott török rabok ejtésére, akik tsak váltságdíj (ranzion, ranzionsgeld) ellenében szabadulhattak a fogságból. Hochburg János Miklós győri profuntmesternek alább közölt két levele érdekes adatokat szolgáltat arról, hogyan fizették a fogoly törökök váltságdíjait. Az első, 1637 máj. 15-i levele válasz a bécsi kamara máj. 9-i leiratára. Ebben a leiratában a kamara tudatta Hochburggal, hogy értesülése szerint máj. 6-án gróf Rappach győri ezredes nagyösszegü török váltságdíjat és pedig jobbára aranyban vett át. Megparancsolta tehát Hochburgnak, vegye át e pénzeket Rappachtól és küldje fel a kamarának. Hochburg azt válaszolta, hogy ő r mindig nagy 1 (gondot fordított mind a kamarai, mind a Felséget illető előkelő magántörökök váltságdíjaira, ám amikor a szóbanlévő váltságösszeget kérte Rappachtól, ez nagyot csodálkozva azt a felvilágosítást adta, hogy az értesülés téves, mert ő
