Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.

III. évfolyam. 1-3. szám. 1932. január-március - SZEMLE - Módi Mihály: Jankó Miklós

kinevezték Jankó Miklóst a konstantinápolyi nagykövetséghez követségi titkárnak. Azután hamarosan átvette a szmirnai főkonzulátus irányítását 1897-től az ottomán államadósságok ügyeinek kezelésével megbízott tanácsban az osztrák-magyar hitelezők érdekeit képviselte. Jóllehet e tanácsban a hitelező államok képviselőit ötévenként váltogatták, Jankó az érdekeltek kívánságára ebben a minőségében húsz éven keresztül teljesített értékes szolgálatokat. Erdemeinek az akkori idők pénzügyi vezetői a legnagyobb elismeréssel adóztak. Rendkívüli és sokoldalú tehetség volt : pénzügyi szakember, politikus, költő és zeneszerző egy személyben. Férfi-karra írott szerzeményeit a bécsi dalosszövetség ünnepélye alkalmából a német dalegyesületek nagy tetszéssel adták elő. Hogy a Múzsák berkeiben is járatos volt, mi sem bizonyítja jobban, mint egyik középiskolai magyar dolgozata. Gimnáziumi tanulmányait Tatán kezdte, — hol édesapja az Esterházy grófi javak kormányzója volt — majd Budán folytatta. Itt tanította őt a magyar irodalomra Ponori Thewrewk Emil, tudományos életünk egyik legnagyobb értéke. Vele kapcsolatos az, amit Jankó Miklós egyik régebbi levelében elbeszél : Gondolatok egy sírhalomnál. (Emlékszem, hogy erre a feladott témára írtam a következőt, mint házi dolgozatot 1869-ben Budán a 8. gimnáziumi osztályban. Ponori Thewrewk Emil tanárunk azután kitüntetésül elszavalta ezt saját maga az osztálynak szép páthoszszal, amire én akkor nagyon büszke voltam ) Másolat régi iskolai irkámból. A szép tavasz körülted is kinyílt, Elhagyatott, magányos sirhalom ! Nem él rokon, ki gondodat viselné S teremsz te mégis idatos virágot, Régóta porladó kezek vetését, Melyet kertész híján a jó Úristen Tenyészt azóta rajtad évről évre. Márványjeledre tán azért terűnek Lombleplet a szomorkodó füzek, Repkény azért fut a rideg keresztre, Reáölelve gyenge karjait, Hogy rá ne leljen a tavaszmosoly r A földi lét e gyászos zárkövére ? Vagy tán a zsenge lomb halmod felett, Lakód életkorát jelképezi ? ; Tán ifjú lény alussza benned álmát, Ki élvezé a langy lehel/etü Tavaszt s utána dús nyarat remélt, Hol a veríték érit kalászt arat, Hol ágat haji a férfias borostyán S

r felhőt a villám mennydörögve tép ? O sírj, szivem ! Sirasd meg önmagad, Mert a szerencse, mint a láp füvén Lakó parányi féreg élete,