Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.
III. évfolyam. 1-3. szám. 1932. január-március - Dénes Tibor: Liezen-Mayer Sándor
ember. A művész olvas, az számára a pihenés, a fiatalasszonynak pedig olyan jó meghúzódni az erős férfi mellett. Az egész kép végtelenül egyszerű, Piloty pompázásának morzsája sincs itt, a Hétköznapi ruhák alig látszanak, a két fejnek azonban a színek e lefojtott, kis világában örökérvényű élete van. Liezen-Mayer felkutatta az emberi lelket s egy-egy ilyen ihletett alkotásában, mint az édesanyjáról festett képében is, ecsetjében vásznára fogta. A német történelmi festészetet újabban gyakran éri a vád, hogy csak az anyagot, a kelmét látta meg, a természetet azonban nem: nem fedezte fel a természet eleven szépségét, tájképek nem kerüllek ki műhelyeiből. Való igaz, hogy nem termelt tájképeket, a történelmi drámaiságot a természet minden szépsége elé helyezte, ennek oka azonban elsősorban a német vérmérséklet. Ezért teljesedett be a modern természetmeglátás is Barbizonban. Mégis voltak, akik ha tájképeket nem festettek is, a természetben nyitott szemmel jártak s bele-beleloptak képeikbe olykor-olykor valamit a természetből. Közéjük tartozik Liezen-Mayer Sándor is Mindössze három rajza van a Szépművészeti Múzeumban, amely tájat ábrázol. 1 ) Az egyiket a brandenburgi erdőben készítette 1862-ben. Gondosan kidolgozott rajza a terebélyes fának, fiatalkori, jellemzően elaprózott vonalakkal, sok melegséggel, mintha ezt a tisztúltabb érzelmet szülőföldjéről hozta volna magával; de sem ezt, sem az elhagyott, falusi háztájról, sem az erdőrészletről készített rajzát a természetnek nagyban való látása nem jellemzi. Genre-képei s köztük azok a képei, melyeket a természetben festett, elsősorban az alakoKért és a kifejezésre szánt gondolatért, a művészi problémáért vannak. S az alakok nem staffagealakok; kihangsúlyozott életük van. Figyeljük meg az Idill c. képét. Derűs, elevenszinű mezőben az impresszió közvetlenségével ható virágok között ül a fiú meg a lány, s szeret-nem szeretiátékot játszik. A lezáródást egyrészről a szinte ködben úszó, ágas-bogas fa bizonytalan árnyéka, másrészről a gyengén emelkedő halom adja. A fa alatt valaki épen elmegy, háta hajlott, hóna alatt esernyő van, mintha önmagával beszélne. Ő is a fát burkoló ködben mozog. Elől pedig az élet színei között játszik az életnek eljegyzett, két fiatal lélek. Alig észrevehető finomsággal fejezi ki a művész a jelen és a mult ellentétét, természetes a szemlélőnek a gondolat, hiszen a tavaszi természetben mindenki ráeszmél az ellentétekre. Akármelyik képét nézzük, melyben a természetnek valami szerepe van, így a Szerelem, 2 ) vagy a Menekülés Egyiptomból, Az anya és gyermeke^) ciműt, mindegyik megmutatja, hogy LiezenMayer alárendelte a természetet a gondolatnak, a természet azonban ezen alárendeltsége következtében sem szervetlen háttér: a i) 1461 — 1905., 1482^9§5„ 1501 —1905. sz. alatí. 2 ) Szép vázlat; 3 ) Vázlata a/v
