Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.

III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Hoffmann Adolf: A műszaki munka értékelése

José Ortega, spanyol kultúrfilozófus az emberiséget két csoportra osztja: olyanokra, kik sokat követelnek önmaguktól és saját magukat nehézségekkel, kötelességekkel terhelik (még akkor is, ha egyesek saját személyükben ezeket a magasabb követelményeket teljesíteni nem képesek) es olyanokra, akik semmi különöset sem követelnek maguktól, akik megelégszenek megmaradni egyik pillanatról a másikra annak, amik már lettek. Minden igyekezet nélkül, hogy ezenfelül kiemelkedjenek — bóják, amelyeket a szél mozgat. Nekünk mérnököknek csak arra kell tekintenünk és törekednünk, hogy az első csoportba tartozzunk, akkor bármit hoznak fel ellenünk, nem kell szégyenkeznünk, akkor emelt fővel mondhatjuk, hogy az emberiség javára dolgozunk, hogy megköveteljük helyünket az általános, a közérdek munkájánál. De ehhez elsősorban önmagunknak is meg kell változnunk, hogy olyanok legyünk, mint Hermann Lufft már előbb említett könyvében mondja; »A technikusok széles köreiben ma meglévő engedékenységet, puhaságot és lemondást & kívülről előidézett alsóbbrendűség érzésével szemben erősebb önérzettel és erősebb támadó szellemmel kell leküzdeni. A technikusnak nemcsak műszaki, hanem erkölcsi és szellemi hivatása ;is van a világon.« Először is szükséges, hogy fel legyünk készülve mindazokra a követelményekre, melyeket velünk szemben az élet támaszthat, és ezért kiképzésünk, nevelésünk terén is kell még egyet-mást változtatni. Sokszor halljuk, hogy a mérnöknek nincs elég kereskedői szelleme, kereskedelmi tudása, nincs kellő képzettsége közigazgatási és általános jogi tudást igénylő teendők intézéséhez. Nekem egyénileg más a meggyőződésem, mert én ügy látom, hogy mérnökeink, csak úgy mint műszaki téren, megállják helyüket mindenütt, akár kereskedői téren (ahova kényszerűségből az utóbbi időkben igen sokan sodródtak), akár közigazgatási teendők intézésénél; én úgy látom, hogy nem a képzettség és rátermettség hiányzik, hanem a munkatér. Ha olyanok leszünk, amilyennek a közismert mérnökíró, Max Maria Weber a technikust kívánja: »Senkisem lehet egész technikus, aki már előzőleg nem volt egész ember. Neveljetek egész embereket, akik általános műveltségben és életformákban a népélet és a civilizált társadalom magaslatán állanak és csináljatok azokból technikusokat«, akkor bizonyára ki fogjuk érdemelni a helyet, amelyet ki akarunk küzdeni. Elvégre a kereskedő és jogász sem kerül ki az iskolából mint kész, befejezett ember, azt is az élet, a gyakorlat teszi vezetésre képessé és ugyanígy lehetne és kellene is, hogy legyen a mérnököknél, mert hisz ez nem csupán a mérnöknek, de sokkal inkább a társadalomnak is érdeke. Am ez a 'meggyőződés, sajnos, nem általános, különben nem írná Traub Ethik des Kapitalismus c. könyvében: „Gyakran látjuk, hogy nagyüzemekben a kereskedelmi és műszaki vezetőség béremelések, munkaidőaökkentés és más szociális