Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.
III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Hoffmann Adolf: A műszaki munka értékelése
Teljesen egyetértek azonban s velem együtt minden technikus Blazovichnak avval a kijelentésével, hogy a jobb jövőt nem lehet pusztán a géptől várni: eddigi fejtegetéseimből is kitetszik ez. És teljesen egyetértek Blazovich-csal abban is, hogy a bajok főoka az, hogy »a termelt javak felett nem az evangéliumi Charitas, hanem a rideg, igen sokszor lelketlen do ut des elve rendel kezik«; ebben azonban nem a gép és nem a technika a hibás, hanem maga a társadalom, mely nem tudja megelőzni vagy kiküszöbölni a kapzsi, túléhes gazdaság kártevéseit. Ugyancsak vallja minden technikus Dübi mérnök, svájci tanár álláspontját is, mely szerint: »Mindig szem előtt kell tartani azt, hogy egyedül csak az emberi jólét és élvezetek fokozása nem tudja az igazi boldogságot megteremteni s ezért nekünk mérnököknek sem szabad csak azokban látni törekvésünk végső célját és legfőbb eredményét. (Wissenschaft, Technik, Kultur.) Még Rathenau, az egyébként tisztán látó és józanul ítélő mérnök is helytelenül állítja, hogy a műszaki gondolkodásnak az igazságtalanság növelése, az anyagi egyenlőtlenség állandósítása által rossz a hatása a szellemi fejlődésre. Jól tudjuk, hogy az egyenlőtlenség megvolt a legrégibb, technika nélküli időkben is, nagyobb igazságtalanság és egyenlőtlenség pedig, mint a ragszolgakorban, nem lehet többé soha. Éppen a technika volt egyik leghatalmasabb eszköze az emberek felszabadításának és életünk emberhez méltóbbá tételének. És vájjon Indiában, a szélsőségek hazájában, ahol sem a géptechnika, sem a teennika általában tért hódítani még nem tudott, mi okozza azt, hogy a mérhetetlen gazdagság mellett a legrettenetesebb nyomorúság uralkodhatik még ma is? Abban is téved Rathenau, hogy a rohamos technikai haladás következtében minden minőség csak mennyiséggé válik. Alaposan megcáfolja ezt éppen a németek által hatalmasan kifejlesztett és legfőbb követelményül felállított PrecisionsArbeit, — 3 jövő termelés egyetlen helyes iránya és megmentője, a QuaPíiitswaarc. Hogy a miodern technika olcsó, selejtes árut is termel, annak egyrészt a rossz gazdasági viszonyok, másrészt az emberek ízlése és folyton újat és újat kereső, változatosságot szerető nyugtalansága az okai. Véleményem szerint éppen dicséretére válik a technikának, hogy még ezeket az igényeket is ki tudta elégíteni, mert elvégre aki nem akar olcsó, selejtes árut, azt annak a megvételére rákényszeríteni úgy sem lehet; ha pedig akarja, mindig megtalálhatja ugyancsak a technika készítette, neki megfelelő, jobb minőségű, tökéletes árut is. Hogy a technika az idealizmus mellé realizmust is állít, érthető, mert elvégre maga az élet is realizmus, valóság. Pusztán realizmussal sem táplálkozni, sem ruházkodni, sem fűteni nem lehet. Gyakran hallani, hogy »előbb kenyér kell, csak azután lehet magasabb kulturális törekvésekre gondolni !« Bár ezt így nem fogadom el szó szerint, mégis azt bizonyítja ez, hogy a kultúra alapfeltétele a kenyér, a termelő munka, a műszaki tevékenység.