Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.
III. évfolyam. 1-3. szám. 1932. január-március - Dénes Tibor: Liezen-Mayer Sándor
gesen vallotta magát Piloty tanítványának; nem sejtette, hogy az impresszionizmus feltörekvésével ez a jelző elveszti nemes csengését s Piloty működésének csak történelmi értéke marad. 1 ) Piloty nak és általában a német történelmi festészetnek értéke abban áll, hogy a túlzóan eklektikus klasszicizmus helyébe, a 19. század közepének eleven történelmi lelkületétől áthatva, új műfajt teremt. Ennek az új műfajnak, a német történelmi festészetnek azonban nincs önálló léte. Nyelve a régi, formája kölcsönzött s ez ; a kölcsönzés sem eredeti forrásokra, hanem két kornak, az olasz renaissancenak és a római barokknak stílusára mutat. íme, a klasszicizmus eklektikumától menekülő történelmi iskola is e két stilus eklektikumába merül, amelyet Delacroix hatása egészített ki, s mindezt megpótolták a természetnek, de különösen az anyagnak magas fokra emelt, realisztikus ábrázolásával. Mindkét német történelmi iskolának, a 'bécsinek és a müncheninek ez az alapsajátsága. A különbség a kettő között talán csak az, hogy míg a bécsi Rah! inkább Veronese és Tiepo/o nyomdokain járt és a díszítő hatásra irányuló törekvéseit erősen kihangsúlyozta, addig a müncheni Piloty a romantikus történelmi szerkezetet értékelte át realisztikus, sokszor festöietlenűl ható, színpadias formában, nem ritkán a kései firenzei renaissance és a római barokk vegyes stílusában. Festőink jó része a német történelmi festészet e két irányának valamelyikébe kapcsolódott be. Rahl tanítványa volt Than Mér, Lötz Károly, Pilotyé Székely Bertalan, Wagner Sándor, Benczúr Gyula és nem utolsó helyen Liezen-Mayer Sándor. A magyar történelmi festészetnek nagy nemzeti hivatása volt. A forradalom és az ország bukása után a festők az írók módjára a letűnt idők hőstetteivel, mult szomorúságokkal és reményekkel bíztatták az elfáradt, eszményét vesztett nemzetet. S a nemzetmentő célt el is érték. Hogy ( a magyar történelmi festészet mégsem közelítette meg művészeti beteljesülését, annak oka sem a történelmi műfaj, sem a politikai célzatú művészet nagy hagyományához való kapcsolódása. »Oka — amint Fülep Lajos helyesen állapítja meg — a mód, hogy míg ezt az igazoló nagy hagyományt homályosan érezték hátuk mögött, nem egyenesen hozzá kapcsolódtak, hanem tized-, huszadkézből valo dégénérait kiadásaihoz, — nem a görögökhöz és nem a renaissancehoz, nem Tizianhoz, vagy Veronesehez, hanem Rahlhoz, — nem Rubenshez, hanem Pilotyhoz, nem Delacroixhoz, hanem Delarochehoz.« »Delacroix is történelmi képeket festett, mégis ő az őse a modern művészetnek, mert akármilyen témához nyúlt, sőt minél történelmibbhez, annál jobban viaskodott ugyanazokért a problémákért, amelyekre a mult század egész művészete fölépült. A magyar festők nem vették észre, vagy nem értették meg őt s vele együtt a század nagy festői föladatait, hanem belekerültek az akadémikus pseudo-müvészet óriási táborába . «-1 x ) Gyöngyösi Nándor : Liezen Mayer Sándor, Képzőművészet. IV. évf. 26. sz. 3—10. I. 2 ) Fülep Lajos: Magyar művészet. Budapest, 1923. 109 1.
