Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

nak, stb. stb. a jelentése mind összefonódik, hogy megérthessem azt a valakit, akinek konkrét valóját csupán az érzékeltető rámutatás kapcsán vehetem tudomásul: ez itten én előttem! Äz egyes valóság és az egyes igazság tehát mintegy csomópont, ahol valóságok és igazságok rendje találkozik össze. Ezért van, hogy belőle általános törvények felé nyilik kilátás és a tudománynak éppen az a feladata, hogy ezeket megkeresse és tételekbe foglalja. Az emberi elme persze mindig csupán egy részt láthat az igazságból is, meg a valóságból is. A tudós se lát sokszor tovább a maga szakjának a határainál. Az ember élete és tudása egyformán töredék, s ez a tény különös módon szinezi az igazság megismeréséről vallott felfogásainkat. Nem tudjuk tagadni józan ésszel, mert különben ellenmondásba jutnánk önmagunkkal, hogy van igazság. Kell, hogy legyen, mert hiszen nélküle nem állíthatnánk semmit. Minden gondolatunk ennek a szolgálatában áll. Állításaink csupa hivatkozások az igazságra, tehát eleve felteszik, hogy van igazság. Nélküle nem volna a gondolkodásnak semmi értelme. S azt is tudjuk, hogy a megismert igazság természetéhez hozzátartozik, hogy nem függ tőlem vagy tőled, s az sem módosít rajta, hogy van-e, aki megismeri, vagy nincs. Az is tagadhatatlan, hogy a végérvényesen megismert igazságnak minden gondolkodó lény számára teljesen azonosnak kell lennie. Egy szóval: hogy az igazság az, amit feltétlenül érvényesnek kell tartanunk, ha gondolatainknak egyáltalában van értelmük. Mégis vannak olyan elméletek, amelyek az igazságnak ezt a feltétlenségét, minden mástól való függetlenségét tagadni igyekesznek. Az egyik a térnek és időnek bizonyos pontjára, illetve csak bizonyos egyénekre szeretné ezt a feltétlenségét korlátozni: ez az álláspont a relativizmus. A másik még valami más feltételt keres, amelytől függne az igazság érvényessége: ez a pragmatizmus. S a harmadik az ilyen feltétlenként szereplő igazságban nem lát egyebet, mint emberi elménk alapvető önámítását: ez a»mintha« filozófiája, a fikcionálizmus. Lássuk most ezeket külön-külön, mennyi igényük van az igazságra? /. A relativizmus. A relativista az az ember, aki nem látja a fáktól az erdőt. Ott jár-kel az erdőben, de mert csak hol ezeket, hol meg amazokat a fákat látja, azt mondja: látom a fákat, de hol van az erdő? í*