Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 8-10. szám. 1931. október-december - Jerfy Géza: Győr város utolsó országgyűlési követe a pozsonyi diétán

48-iki minisztérium közmunka- és közlekedésügyi minisztere volt; a Városi követek között legnevezetesebb szerepet játszott Demeczky, Kassa követe. Kitűnt még Szalay László, Korpona követe, a későbbi nagy történetíró. Markovics Antal, Bártfa követe »a constitutio rettenetes szatírájának« mondotta, hogy a városok 800.000 polgára, kik művészetet, tudományt, mesterséget, kereskedést képviselnek, még most is csati curiatim szavazhatnak. Csak Szeged követe nem azonosította magát követtársaival Szerinte a városi követek szavazati jogának megadása nem egyéb, mint szavazati jog a bürokráciának. S hogy volt némi igaza, arra nézve jellemző bizonyság a pozsonyi választó polgárság 63 tagjának petíciója, akik ellenmondással támadják meg Pozsony város követeinek credentionális levelét (mandátum-át), mert a választók közül csak három egyén vett részt a követek választásában. Ezt úgy kell érteni, hogy a polgárságból szavazásra választottak közül csak hárman éltek jogukkal. Az addig ősi királyi jogosítvány alapján teljes autonómiát élvező szabad királyi városokat, így Győr városát is rendkívüli piódon felizgatta az ősi autonómia ellen tervezett támadás: királyi főfelügyelők küldésének gondolata. A magisztrátus Zánthó Mihálynak adott újabb, pótló utasításában a következő erélyes, polgári önérzettel telt szavakkal kel ki a terv ellen: Eddig a sz. kir. városi polgár, mint felséges 1'runknak hiv jobbágya függvén maga által választott tanácsaiul, ezáltal pedig a főkor mányszékeklül és igy szivéből szeretett királyátül, tudván, hogy ügyei hü kezekben lesznek, letörülvén napestig vígan folytatott munkássága által arczára árasztott verejtékét, aggodalom nélkül, szenderedett tagjaiba 'uj erőt olló édes álomba; ellenben ha főfelügyelő leend. tartván, hogy ennek önkényétől l'üggend tanálsa és képviselőtestülete, tehát ezektül, mini szinte szükölködőktül pártolást nem remélhetvén, mint kétségbe esett rabszolga el csüggedne. Jól tudjuk azt is, hogy a kir. városoknak fölügyelőül a leg jobb egyéneket kiszemelni fogják, de nem felejtkezhetünk egyszersmind arról is. hogy akárki légyen az — egy ember és pedig önérdekéiül soha sem mentes gyarló ember lészen, ezért tőle annyival inkább, meri felséges Urunk nevébe, mely előtt mindenkor térdel hajlunk, felelet terhe nélkül munkálkodand, alaposan irtózhatunk. Nem szüntetheti aggodalmunkat azon környülállás, hogy a Vármegyék is főispány-okkal ellátva vágynak: mert az sz. kir. városok és vármegyék között egyenvonalt húzni nem lehet, minthogy a Várme gyekben egyforma kiváltsággal felruházott nemes ember főispánnyál csak bizonyos üdőkbe tartatni szokott közgyűlések alkalmával mini az attól nem függő tisztikarnak elnökét tiszteli, a Vármegyeházáiul pedig eltávozván véle többé érintkezésbe nem jön: midőn ellenbe a királyi városoknál a m. főrendek véleménye szerént a főfelügyelő minden ülések elnöke szakadatlanul // kiiudtságban alább álló polgárok között (mert nem kételkedünk, hogy a m. főrendek azon véleménye, mi-