Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.
II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság
más nem is adhatja, az egyed ismeretének azonban, hogy tudás, logikai igazság legyen belőle, általános tételekkel, azaz logikus igazságokkal ki kell egészülnie. Ämit a filozófusok intellektuális intuiciónak, szellemi látásnak mondanak, az tulajdonképpen már a logikai általánosnak egyéni megélése, s tudjuk, hogy a megélés, az élmény nem változtat az igazság mibenlétén. Ha az intuíciót élmény voltából kivetkőztetjük, előttünk áll a logikus tartalom, az általános, s az igazság szempontjából minden intuíció csak anynyit ér, amennyi ilyen logikumot lehet belőle kihámozni. Ebből az következik, hogy az intuíció nem lehet a legvégső, hanem fölötte áll az igazság, mert ez dönt az értéke felől: a logikus lesz az alogikusnak a bírája. Ha a tudásban ragaszkodunk az egyetemes érvény és a bizonyíthatóság eszméjéhez, akkor a kutató nem állhat meg az intuíciónál, hanem tovább kell halaá»ia tőle a logicitás ténye felé: az egyedi élménytől az általános érvényhez. A cselekvésben, ahol mindig egyedek közt mozgunk, talán kielégíthet bennünket az intuíció, az egyedek érzelemmel átitatott értékismerete, de tudományban csak a logikus, diszkurziv-racionális ismeret használható. Ennek van meg az a megalapozottsága, amelyik megadja nekünk a bizonyosság logikus jellegét. Mert az intuíció megbizonyíthat bennünket valaminek a lételéről, de az érvényességéről nem. A tudományt pedig éppen az utóbbi érdekli. 8. A racionalizmus. A racionalizmus azt állítja, hogy az igazságot meg lehet ismerni, mert a valóság az igazság megvalósulása, s ennélfogva a gondolkodó ész elvei egyúttal a valóságnak is elvei. A legteljesebben Hegel panlogizmusa fejezte ezt ki, amikor azt hirdette, hogy mindaz, ami észszerű, egyben valóságos is. Az ismeret forrásának is azért tartja a racionalista az észt, mért benne tudatos gondolatok alakjában bukkanunk rá azokra az igazságokra, amelyek a tárgyi világban valóságokként állnak előttünk. Ebből az alapvető meggyőződésből következik, hogy a racionalizmus meggyőződése szerint az érzéki tapasztalat csupán illusztrálhatja, szemléletessé teheti az igazságot, de nem alapozhatja meg. A tények nem lehetnek döntő jelentőségűek ott, ahol igazságról van szó: ha nem egyezhetnek meg a gondolatokkal — annál rosszabb nekik, »umso schlimmer für die Tatsachen!« — mint Fichte mondotta. A racionalista ily módon el van telve a »termeszetes ész« nagyszerűségével és jogaival. Benne látja minden igazság forrását. A kultúra történetében mindig erre a racionalizmusra találunk,
