Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.
II. évfolyam. 6-7. szám. 1931. június-szeptember - Bedy Vince: A győri székesegyház ének- és zenekarának rövid története. II. befejező közlemény
kórusán rakatta össze. A zenei instrumentumok a világháború ideje óta használaton kívül vannak; az elhagyatottság és gondozatlanság meg is látszik rajtuk. 8. Enekesfiúk intézménye a 19. század közepén. A 17. század utolsó negyedétől kezdve szórványosan találkoztunk okiratainkban énekesfiúkkal és leányokkal, akik a ik'ar kiegészítésére szoprán- és althanggal gazdagították és tették teljesebbé az énekkart. Valószínű,- hogy a 2—3 énekesfiú vagy leány ez időtől fogva sohasem hiányzott a karból, de rendszeresítve nem volt ez intézmény. Szinte felüdítést jelentett a karra Simor János püspök rendelkezése, aki a kisebb papnevelőintézet felállításakor, 1858-ban módot és alkalmat talált az énekesfiúk intézményének rendszeresítésére. Nyolc alsóbb osztályú és egy felsőbb osztályú középiskolai tanulónak lakást és élelmezést biztosított a kisebb papnevelő házában avval a kötelezettséggel, hogy a székesegyházi karban mint szoprán- és alténekesek, esetleg zenészek működjenek közre. A felsőbb osztályos tanuló a felügyelő hivatását töltötte be a kisebbek között. 1 ) A karnagy feladatához tartozott e fiúknak énekben és zenében való oktatása. Különben már felvételre is csak azok a fiúk számíthattak, akik a hangjegyeket ismerték, az ének elemeiben és a hegedű kezelésében valamely jártassággal bírtak. Franek Gábor karnagy idejében a zeneiskola rendes növendékei közé tartoztak e fiúk és a filharmonikus-egyesület előadásain is résztvettek. A fiúk énekkarát az 1870—1890-es években a karnagy és karénekesek családjához tartozó női szoprán- és alténekesek egészítették ki. Az énekesfiúk rendszerint papokká vagy tanítókká lettek; az ének és zene művelésének készségét magukakkal vitték élethivatásuk körébe és e kultúrának lelkes terjesztőivé, itt-ott mestereivé váltak. — Az énekesfiúk intézménye 1910-ben, mikor a kisebb papnevelőház tanítóképzőintézeti internátussá alakúit át, a nagyobb papnevelő házában nyert elhelyezést. A világháború alatt 1917-ben, majd 60 éves fennállása után anyagi okokból megszűnt. A kar az énekesfiúkon kívül az 1870—1900-as években a következő tagokból állott: karnagyból, 6 koralistából, akik korálisés figurális-miséken egyaránt résztvettek, 1 számfeletti zenészből, 2 trombitásból és 2 kürtösből, 1 dobosból, aki rendszerint az énekesfiúk közül került ki. 2 ) Zenekedvelő urak és nők is gyakran ajánlották fel szolgálatukat a karnak nagyobb ünnepeken. Az énekesfiúk intézményének megszűnése után valóban megfogyatkozott a kar, melynek koralista tagjai is elhaltak, háborúba mentek és többé nem kerültek vissza. Az alapítvány is, a templom vagyona is megsemmisült, — a karnak kiegészítésére többé gondolni sem lehetett. Végre csak 2 koralista maradt a karnagy ren1 ) A kisebb papnevelő-intézet 1872. évi Canonica Visitatiója. 2 ) 1872. évi Can. Visit. — 1894. évi újabb javadalomrendezé?. A káptalani mag-ánülések jk. 1894. ápr. 30.
