Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.
II. évfolyam. 6-7. szám. 1931. június-szeptember - Bedy Vince: A győri székesegyház ének- és zenekarának rövid története. II. befejező közlemény
A kar tagjainak számát is csökkentette a káptalan úgy, hogy a succentor legtöbbször az orgonistaságot is elvállalta; az iskolamester pedig a rendes énekesek között a bassista helyét foglalta el. Kiegészítésül mégis második discantista került! a karba, a zenészek közé pedig 1 számfeletti trombitást és 2 számfeletti hegedűst vett fel a kántorkanonok. A számfelettiek kisebb honorárium fejében szolgáltak avval a kikötéssel, hogy üresedés esetén rendes koralistákká lépnek elő. A 18. század második felében a zenekedvelő Zichy Ferenc gróf püspök újjászervezte a kart. Mint a Zichy grófok seniorja, a püspökség javain kívül hatalmas családi birtokokkal is rendelkezett. E jövedelemből tudta a székesegyházat újjáalakítani, értékesebb orgonával felszerelni, a híres Maulbertsch Antal bécsi festőművésszel a mennyezetet és oldalfalakat kifestetni. Művészi érzéke a templomi zenét is szélesebb alapokra fektette. Saját költségén növelte a zenészek számát. A kar 1766-ban a következő tagokat foglalta magában : a succentort, 4 hegedűst, 3 trombitást, 1 bassistát, 1 tenoristát, 1 szopránt, 1 altot, — összesen 12 személyt, akik minden figurális istentiszteleten közreműködtek; a korális-énekbcn azonban csak a köztük levő 5 koralista vett részt. 1 ) A kar tagjai ebben az időben a következők voltak: Istvánffy Benedek succentor, kinek fizetése 100 frt, mint orgonistának a püspöktől külön 100 frt, az orgonanyomó díjazására a káptalantól 25 frt, a discantista élelmére és ruházatára a Széchenyi-féle alapból 35 frt, a Gaun kanonok-féle alapból 10 frt, összesen: 270 frt. — Unterberger Ernő tenorista. Fizetése a Széchenyi-alapból 54 frt, a Gaunalapból 30 frt, összesen 84 frt. — Mitt is Simon iskolamester, bassista. Fizetése 100 frt. 2 ) — Lakner Ferenc első hegedűs; fizetése a Széchenyi-alapból 54 frt, a Gaun-alapból 30 frt, összesen 84 frt. — Lakner János másodhegedűs; fizetése épen úgy 84 frt. — Petritsek András első trombitás. Fizetése hasonló módon 84 frt. — Purschka János másodtrombitás. Fizetése 84 frt. — Ansoffszky Mátyás számfeletti trombitás. Fizetése br. Malczán kanonok alapítványából 24 frt. — Jablonczay András accessista-hegedűs. Fizetése a Gaun-alapból 24 frt. — Takáts Ferenc accessista-hegedűs. Fizetése a Gaun-alapból 15 frt. Az egész kar díjazása 889 frt. Ä »kaptalani iskolaházban « szabadlakást nyertek e díjazáson felül: a succentor mint orgonista, a két Lakner, Unterberger Ernő tenorista, Petritsek András trombitás, Mittis Simon mint iskolamester, Purschka János trombitás. 3 ) A 18. század végén, 1795-ben a kar tagjai a következők: succentor Krajtsovits András, ki már 17 íév óta van a székesegyház szolgálatában. Orgonál, minden hangszeren játszik, amint a szükség kívánja, résztvesz a korális-énekben is. Összes fizetése 325 frt 14 xr. Van 3 szobából álló szabadlakása. — Csermák 1 ) Győri kápt. m. Ivt. Zichy püspök féle 1767. évi Can. Visit. 2 ) Győri kápt. m. Ivt. Liber Prot, ventuum ab an. 1715. 1748. óta karénekes. 1761—1771. iskolamester is. ) U. o. §. 1. De Musicorum statu ac numero.