Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

5. A kétség. Míg a filozofáló ember ezeket a jelzett válaszokat adhatta arra a kérdésre, vájjon megismerhetjük-e az igazságot, sok keserű tapasztalaton és kétségen kellett átmennie. Ä filozófiához ugyanis a kétség úgy hozzátartozik, mint a lélekző tüdőhöz' a levegő. A kétség az a sarkantyú, amely a filozófust folytonos kutatásra serkenti, s arra készteti, hogy egyetlen állítást se tekintsen véglegesen elintézettnek, hanem újra meg újra az ész Ítélete alá bocsássa. A gondolkodó ember nagyon hamar tisztába jön azzal, hogy a valóság nem egészen az, aminek az érzékek adatain keresztül látszik. Az érzékekben való bizalom naiv korszaka igen rövid ideig tart és csakhamar a kritika ideje lép a nyomába. Ha odaállok a vasúti sínek közé, s azt látom, hogy a sínek a meszsze távolban szinte egymáshoz hajlanak, — vagy ha botomat a vizbe tartom és úgy látom, mintha törött volna, s benyomásomat ellenőrzöm, könnyen ráeszmélek, hogy az érzéki benyomások nem megbízhatók és különbséget teszek a látszat és a valóság között. Azt mondom tehát: a világ nem olyan, amilyennek látom, hanem amilyennek tudom. A dolgok mivoltára irányuló kritikai ismeret a tudomány, amelyik pl. arra tanít engem, hogy ez az Íróasztal, amelyet én négyszögletes, dióbarna falapnak látok, valójában óriási sebességgel mozgó elektrónok és protonok tömege. S a szín és forma, amelyet rajta látok, nem egyéb, mint ezeknek érzékszerveimre gyakorolt hatásából támadt szubjektív benyomás. Az igazság tehát e szubjektív mozzanatok mögött rejtezik és az értelem bonyolult műveletei leplezik le számunkra. A tudomány világképe, amiben megnyugszom, megmagyarázza nekem az érzéki benyomásokat, de önmaga egyáltalában nem érzéki természetű, sőt annál tudományosabbnak mondom a valóság magyarázatát, minél jobban eltávolodik attól a nyers kiinduló ponttól, amit az érzéki adottság jelent a számomra. A filozófus azonban még a tudományban sem bízik, ha annak a fundamentumait önmaga nem vizsgálta meg, vájjon megbírják-e azok azt az épületet, amelyet a tudós emel reájuk? Az ember nem tud élni bizonyosság nélkül, s kínzó szomjúság epeszti a lelkét, míg ezt meg nem találja. De nagy különbség van az emberek között abban a tekintetben, hogy kiki hol találja meg ezt a megnyugvást. Van, aki másnak a szavában, aki iránt bizalmat érez: — ez a hit